Mindössze 44 évet élt, ám ez alatt sikerült olyan tekintélyre szert tennie, ami ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. A történelmi Magyarország modern közlekedési, mindenekelőtt vasúti rendszerének megtervezéséért és jórészt megvalósításáért már életében megkapta kortársaitól a „vasminiszter” elnevezést.
A következetességéről és határozottságáról hamar ismertté vált Baross Gábor (1848-92) a ma Szlovákiában található Pruzsinán született (északi szomszédaink is nagyra becsülik emlékét), Pesten szerzett jogi diplomát, majd Trencsénben főjegyzőként vált egy-kettőre ismertté. Ennek köszönhetően az ugyancsak felvidéki Puhóban 1875-ben parlamenti képviselővé választották. Szabadelvű honatyaként három év múltán már az Országgyűlés jegyzője lett, Tisza Kálmán miniszterelnök pedig – fantáziát látván az akkor harmincéves politikusban – nyugat-európai tanulmányútra küldte Barosst.

Magyarország szerencséjére hősünk alapvetően a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok témakörében mélyedt el, ahonnan egyenes út vezetett a szállítás, vagyis a közlekedés fejlesztéséhez. Előbb közlekedési államtitkárrá, majd 1886-ban közmunka- és közlekedésügyi miniszterré nevezték ki. E minőségében sikeresen államosíttatta a vasutat, fejlesztette a hálózatot, jelentősen gyarapította a mozdony- és vagonparkot. Kiemelten kezelte az Olaszország felé irányuló forgalmat, nevéhez fűződik Fiume tengeri kikötőjének kiépítése is. Ezt a rijekai belvárosban, a Transadria nemzetközi szállítmányozási cég épületének falán felavatott, stílszerűen vasból készült emléktábla is megörökíti, Baross ugyancsak vas-dombormű arcképe szomszédságában. A tábla a csepeli önkormányzat támogatásával készült, Csepelen öntötték, mert Csepel Rijeka testvérvárosa. (És rögtön tegyük hozzá, a kikötő is a magyar politikusról kapta a nevét: Porto Baros.)

Baross Gábor minisztersége idején vezették be nálunk az egységes közép-európai időszámítást, lehetővé téve a menetrendek addigi kuszaságának felszámolását. Jelentős mértékben csökkentette a vasúti személyszállítás viteldíjait („zónatarifa”), a teherszállítások díjszabását is egységesítette, nyereségessé téve a vasutat. Az addig használt német nyelvű levelezés helyett a magyar nyelvűt vezette be, a vasúti tisztviselőknél kötelezővé tette a magyar nyelvtudást. Megalkotta az első modern úttörvényt, változtatott a közutak osztálybesorolásán, az út- és hídvámok addigi „történelmi” káoszában is rendet vágott. Nem feledkezett meg a közlekedés többi ágáról sem, fejlesztette a dunai hajózást, a magyar tengerhajózást, kiemelten kezelte a Vaskapu szoros Al-Duna-szabályozásának munkálatait. Ez utóbbit személyesen is ellenőrizte, ám ott megbetegedett, és ez vezetett korai halálához is. Népszerűsége csúcsán ragadta el a hastífusz, az országban azonnal egyértelmű támogatást élvezett emlékének méltó megörökítése. Baross Gábor impozáns szobra 1898 óta áll a róla elnevezett téren, a budapesti Keleti pályaudvar előtt (Szécsi Antal alkotása). Országszerte számos utca, tér, oktatási intézményt viseli a nevét.

Jókai Mór írta meg a szoborfelállítás költségeinek fedezésére indítandó gyűjtési felszólítást: „Érc szobrot annak, aki egész életében is érc volt. Mintája az igaz férfinak, hazafiúnak, a kormányférfiúnak… Aki Magyarországot önmagához közel hozta, a honi ipart és kereskedelmet a saját erkölcsi magaslatára emelte… Baross Gábor szobra legyen az utókor előtt látható jelvénye a munka megdicsőítésének…”