Ócskavasak közt kószálok,
kimustrált roncsok telepén.
Akárha letünt korok kiásott síremlékei
hevernek szanaszét lámpavasak,
kibelezett frizsiderek, fületlen fazekak
s valamikor sokat sikált inoxbögrék:
némelyen még ott van
az utolsó kávé maradéka,
régi tűzhelyek rásült korma
vagy éppen egy zsíros ujj nyoma,
mint ahogy menhelyek ágyain
felejtett vének is
még sokáig érzik az utolsó kézfogás melegét,
s fülükben cseng egy ismerős,
önfeledt nevetés.

1. Bogdán emese:
   2021. december 22. 07:12

   Nagyon jó az összehasonlítás. A nagy reset maj tötöl edényt, vasat , és ottfelejtett véneket.