Egyre elevenebbek álmaim statisztái,
csak jönnek-mennek, fontoskodnak,
valami furcsa forgatókönyv szerint
s én, a főhős
kulisszák mögül nézem őket,
mert lehet, hogy épp a holnapi napomat játsszák,
csak én nem értem,
én vagyok benne a nagy hiányzó,
a meg nem történtek készülő szövege –
gyűrögetem fél kézzel a kárpit szövetét,
nem tudom, mikor kell színre lépnem
s egyáltalán, mi is a szerepem,
izgulok, nehogy valamit már most
összekutyuljak jövendő életemben,
nehogy lebénuljon minden a rögtönzött színen,
mint mikor reflektorok hunynak ki hirtelen,
vagy teszem azt: felébredek,
még mielőtt megtudnám:
holnap miért leszek.