Gépiesen veszed a lépcsőket –
két tömött szatyrodban minden,
ami ilyenkor szükséges,
plusz néhány extra.
Karácsony jön,
még sütnöd kell valamit, takarítani,
felhívni a mamát –
lassan asztalhoz gyűl a család,
tányérok, bögrék kocognak,
egyszerre mesélne mindenki,
aztán a puha ágy, hűs lazaság,
s melletted a jól ismert,
egyenletes szuszogás.
De nem tudsz elaludni.
Hátadat párnáidnak vetve
még sokáig nézel a sötétbe
olyan üres, kiszáradt tekintettel,
mint az a koldus ott, a templom lépcsőin,
mikor sietősen
némi aprót hullattál
reszkető tenyerébe.