Magamra lőttem eleitől fogva –
ha más puska nincs, biza elég sokba
kerül ez az embernek. Áthajlok fölöttem,
hogy szennyvizemet a fejemre öntsem.
Magamba gyűjtöttem annyi kudarcot,
míg végül megformáltak már egy arcot,
és azt aztán sajátomként viseltem,
s így lettem egy mindig hivő hitetlen.
Nem versenyzek én, bárha ihletődöm,
csak szívem tüske, kidöfi a bőröm.
És nem akarom befejezni épp úgy,
míg van ezen a rossz világon még rúd,
amivel – reccs! – összetartom magam,
és másképp lesz magamról igazam.
Akárhogy is lesz, ez már furcsa játék:
néha szinte a „vagyok” is ajándék.

Forrás: szerző FB-oldala