Egy kuruc beszélget

Nem fáradt a karod,
csak a szabadságod,
hejh, Szabadság szobor,
hová lett az álmod?

Hová lett, hová lett,
birkózunk az éggel,
keressük magunkban
mind halkabb meréssel.

Nézz reám, hogyha tudsz,
leng bennem szívtrapéz,
házhoz mentem mindig,
mindig a lóf@szért.

Haltak a hadnagyok,
jöttek a kudarcok,
én meg csak kutattam,
kerestem az arcod.

A karod látom ám,
nem zsibbad, nem lankad,
ültetném a reményt
mindig csak alattad.

Széles az óceán,
keskeny a szabadság:
de mégis telemnek
zöldellő tavaszt ád.

Forrás: szerző FB-oldala