Az amerikai kontinens felfedezéséhez Columbus Kristóf akciója döntőnek bizonyult, ám őslakosainak „megtérítésében” a katolikus egyház misszionáriusai játszották a meghatározó szerepet. Ez magyarázza meg például, hogy a sorozatunkban korábban már említett bogotái székesegyház miért viseli Árpádházi Szent Erzsébet nevét (itt türingiai szerzetesek voltak a kezdeményezők), de magyar szempontból nem érdektelen például a jezsuiták fellépése sem – Argentínában máig tisztelet övezi Orosz László páter (1697-1773) tevékenységét a cordobai egyetemen.
A Dél-Amerikában 1540-től 1773-ig tevékenykedő jezsuiták sorát gyarapította Orosz László, aki Ung megyei földbirtokos nemesi családban született, nagybátyja, Orosz Pál, Rákóczi tábornoka volt. Ungvári és kassai jezsuita iskolai évei, majd a trencséni noviciátus után a gráci egyetemen tanult, ezt követően Gyöngyösre került magiszternek, végül a bécsi Pazmaneumban fejezte be tanulmányait. Még Gyöngyösről kérte, hogy küldjék misszióba, s amikor elfogadták jelentkezését, Sevillában először spanyolul tanult, majd a misszionáriusi ismeretek elsajátítása után pappá szentelték.

Orosz László

A Kanári-szigetek érintésével 1727. március 27-én érkezett társaival Montevideóba, majd a Rio de Platán felhajóztak Buenos Airesbe, ezután Páter Orosz Cordobába, a paraguayi jezsuita tartomány központjába került. Ám itt a helyi elöljárók nem engedélyezték, hogy a szíve vágya szerint – mint a társai – a csiriguano indiánok között végezzen misszionáriusi munkát, hanem tanárnak rendelték, a jezsuita egyetemen bölcseletet és hittudományt tanított a teológus hallgatóknak. Előadásainak jegyzetei évtizedek múltán is nagy becsben álltak a tanintézetben. 1734-től az egyetem rektora és egyben a Monserrat kollégium vezetője lett. 1740-től rendi vízitátornak nevezik ki, ekkor végiglátogatta a jezsuiták indián redukcióit (Amerika spanyol gyarmatain megtérített indiánok misszionáriusok vezette zárt települései).

Tapasztalatairól egy jelentésében ezt írta: „Végig vizsgáltam harminc paraguayi missziót, amelyet a Társaságunk 67 papja (köztük nyolc magyar) 15 segítőtestvérrel gondoz. A harminc keresztény faluban nagyon sok indián lakik, egyben kb. ezer család él. A kereszténység gyakorlásában igen buzgók. Napról napra reggel összejönnek a szentmisére, este pedig a rózsafüzér elvégzésére. A gyerekek mise előtt felmondják a hittant, és délután naponta eljönnek a hittitkok magyarázatára.

Orosz László jó szemű néprajzi megfigyelőnek is bizonyult. Az indiánokról feljegyezte, hogy „házaik kényelmesek, falvaik kellő rendben, utcákra és terekre vannak osztva. Kertjeiket, szántóföldjeiket is európai módra művelik. Ezek megteremnek számukra minden gabonát, zöldséget és gyümölcsöt, az európai terményeket kicsit szűkebben. Közönséges ételük többnyire a kukorica, a manióka és a batáta. A húsételek közül legjobban a szarvasmarhanyelvet kedvelik.”
Kendőzés nélkül számolt be a hittérítés problémáiról, például arról, hogy míg a keresztényeknek egy meghatározott faluban állandóan le kellene telepedniük, és közös életmódot folytatniuk, az indiánok közül sokan hozzá vannak szokva a vándorélethez, soha hosszabb ideig nem maradnak egy helyen.

A vízitációból visszatérve Orosz László ismét a córdobai egyetemen tanított, majd 1744-től a Buenos Aires-i Szent Ignác-kollégium rektora. 1746-tól kinevezik a jezsuita tartomány teljhatalmú ügyvivőjének a madridi udvarhoz és a római Szentszékhez. Másfél évet töltött Európában, állandóan ingázott Madrid, Róma és Bécs között. 1749-ben tért vissza Buenos Airesbe, hatvan jezsuita misszionárius kíséretében. Egy év után Oroszt újból a córdobai Monserrat kollégium rektorának nevezték ki. Itt sikerült régi álmát megvalósítani: egy könyvnyomdát állított fel – az elsőt Argentínában.
Eközben a térségben drámai fejlemények zajlottak: a spanyol és a portugál udvar közötti megállapodások jelentős területcseréket tartalmaztak. Orosz, aki ekkor a provincia egyik vezetője volt, feliratot küldött a spanyol királyi udvarba, majd Rómába, tiltakozott a megállapodás ellen. A király elrendelte az indiánok spanyol fennhatóság alatt maradó területekre való átköltöztetését. A feladattal megbízott Valdelirios márki nem tudta végrehajtani a parancsot. A hét missziós telep vezetője, a magyar Limp Ferenc hasztalan igyekezett közvetíteni a királyi megbízott és az indiánok között. A tulajdonképpen spanyol érdekeket védelmező bennszülöttek a jezsuitákat árulással vádolták, és nem engedelmeskedtek a távozásra felszólító parancsnak, hanem fegyvert ragadva elkeseredett harcot kezdtek a spanyol és a portugál katonaság ellen. Több hónapon át hősiesen küzdöttek, míg számuk maroknyira zsugorodott, falvaikat pedig a katonák felégették.
A spanyol hatóságok a jezsuitákat vádolták a háború előidézésével, Oroszt és százötven jezsuita rendtársát kiutasították az országból. Mivel az osztrák császárságban még szabadon működött a rend, hősünk visszanyerte szabadságát, és Mária Terézia külön kérésére a madridi udvarnál sikeresen közbenjárt más nemzetiségű rendtársai érdekében. Orosz László végül visszatért Magyarországra, a több mint negyven esztendei távollét után Nagyszombatban telepedett le, ahol novíciusmesterként kamatoztatta tapasztalatait. Az utolsó éveiben megírta visszaemlékezéseit, régi misszionárius társaival és volt tanítványaival levelezés útján tartotta a kapcsolatot. A nagyszombati jezsuita templom kriptájában temették el.

Nagyon köszönöm Várszeg Asztrik, Siptár Dániel és Daniss Győző segítségét!