Ismerem aki voltam,
de aki voltam, rám ismerne most?
Visszatérnék, hogy elmondjam
hogyan látom a dolgokat.
Budapesten fogantam,
s alig fértem Anyámban már,
mikor Erdély földjére jöttek
hogy megszülessek Unokán.
Dédszülők falva. Legendás.
Banga, Csegedi, Kós nevek.
A legenda azt tartja róla,
rendesebb betyárok lakták.
Buja növények, ritka virágok.
A légben keserédes illatár.
A kerten, patakon valami őserő,
s fennebb a dombokon zölden
a védés, erdő sűrűje a zár.
Áll még a dédapám építette ház.
A tető alatt tulipángallér,
lent faragott tornác.
Az ablakon barna zsalugáter rejti
a tág, szinte úri szoba titkát.
Óriás tükör díszes ötvözetben,
róla megsárgult fényképen,
mintha valamit üzenni akarna
Zsuzsánna és András.
István fiammal feltérképeztük
a földet, ami megmaradt.
Messzenéz a fiam és mondja:
Édesanyám, szebb helyen
nem is születhettél volna.

Forrás: Ahol nem pihen madarak szárnycsapása, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007.(A szerző második verskötete)