Demény Péter (Ivan Karamazov:) Nehéz madár

Nemes Nagy Ágnes – 100

Hogy mit művel az emberrel a világ, az a világ baja. Például abban, amiről tegnap írtam, hogy aki Petőfit dicséri, annak többnyire fogalma sincs, hogy mit dicsér, nos, abban Petőfi egészen ártatlan. Abban viszont, hogy kialakult az a tévhit, miszerint „a költő dalol, mint madár az ágon”, már Petőfi is igencsak hibás. Kis mélyfúrással ez is kivédhető lenne, lásd Szilágyi Domokos Arany-monográfiájának megfelelő helyét, ahol elmagyarázza, miért nem lehet tanulatlanul angolból fordítani, de az biztos, hogy a Petőfi-imidzshez a névadó részéről is kellett az „ösztönösség” legendája. Ez aztán tovább is terjedt Ady révén, és később hiába volt minden, mára már sokakat nem lehet meggyőzni arról, hogy a költészet folyamatos tanulás és mélyülés, miközben szerencse és tehetség is kétségtelenül.
A hasonlat a madárral egy ma száz éves költőtől származik: Nemes Nagy Ágnestől. Nem véletlenül tőle, hiszen talán nem is volt még egy olyan következetes Babits-tanítvány, mint ő. Babits pedig egy nagy okos költő volt, aki minden írásában használta a műveltségét.
Nemes Nagy ezt az okosságot örökítette tovább. Érdekes, okosságnak és műveltségnek ez a kettőse Kosztolányira és Füst Milánra is ráillik, hogy mást most ne említsek a Nyugat első nemzedékéből, Nemes Nagy mégis Babitsot mutatja fel – az okosságok sem egyformák, az erkölcsi tartás sem.
Vagy inkább az esztétikai tartás. A műveltség elemei sokaknál kimutathatók, de kevés költő életművében érződik annyira, hogy a műveltség és a kielégíthetetlen kétely lódítja, mint a Babitséban. Meg a Nemes Nagyéban, gondoljunk Ekhnaton- és Isten-verseire például.
Olykor az az érzésem, a rendtartó Nemes Nagy is sokakat vonz. Legérzékibb verseit posztumusz közölte; most olvastam egy tanulmányt a gyerekverseiről, mely azt idézi, mit írt meg, mit használt fel azokban, mi nem jutott a felnőttverseire, és határozottan elválasztja egymástól a kettőt – Weöresnél ezt hogyan tehetnénk meg?! Pedig időnként mindenki rendet rakna, nem?!
Egy nagy protestáns konzervatív volt, mindkét jelző legjobb értelmében, s azért lehetett ilyen, mert a legvégső következményekig végiggondolt mindent. Nem lehetett könnyű ember, de már elmondtam, mit gondolok a könnyű emberekről.

Forrás: szerző FB-oldala

2022. január 5.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights