Élhettünk volna rigódalban,
patak partján piros dinnyebélben,
anya-ölben, szép-szerelmes regényekben-
járhattunk volna
táncot bodzasípra,
bőrünkön bársonyló vajban-tejben,
hídon és szomszédhoz átfutó
pitypangos ösvényen.
De télidőben im’ oda jutottunk,
ostoros egek alatt fehér bottal járunk,
városok felvágott erein szivárgunk,
mint sötéten habzó plazma,
láncon nyüszítő éjjelekben hálunk.
Bibliáink halódó népei
szakadnak, hullnak pernyévé,
feszületté, magányos, merev ököllé-
öntükrök, szétloccsant babafejek,
országútak mentén szóródó családok
törmelékei vagyunk, démonok kezében
egyszer-használatos játékok.

Forrás: szerző FB-oldala