Tél volt, tél volt, tündéri volt
Öröm sütött az ég falán
De nem volt ott se nap se hold
Csillár világított talán.

Hó pillangók hulláma folyt
Rajzottak fel le hó pihék
Barack virágja áramolt
Hideg se volt, se fagy, se jég.

Néztem hogy mint ábránd oson
Sereg bárány a télen át
Rebegve gyermekhangokon
Utánok angyal szárnya szállt.

Harang zendült vagy óramű
Mely régen holt időket old
Oly méla mód, oly halk nemű
Emlékkel, mely igaz se volt.

Forrás: Népújság, 2022. január 6., csütörtök

1. Kiss Székely Zoltán:
   2022. február 9. 15:37

   Szép ez a versrészlet.De írója Szép Ernő.
   A marosvásárhelyi Népújságban közöltem ezt a Szép Ernő verset ezév január 7-én, A Természet Kalendáriuma rovatomban.
   Ide másolom a teljes szövegét a versnek a megjegyzéseimmel:

   A természet kalendáriuma

   CDXCVI.

   Tél volt, tél volt, tündéri volt
   Öröm sütött az ég falán
   De nem volt ott se nap se hold
   Csillár világított talán.

   Hó pillangók hulláma folyt
   Rajzottak fel le hó pihék
   Barack virágja áramolt
   Hideg se volt, se fagy, se jég.

   Néztem hogy mint ábránd oson
   Sereg bárány a télen át
   Rebegve gyermekhangokon
   Utánok angyal szárnya szállt.

   Harang zendült vagy óramű
   Mely régen holt időket old
   Oly méla mód, oly halk nemű
   Emlékkel, mely igaz se volt.

   Szép Ernő gondolataival indulok a 2022. évnek. Százegy évvel ezelőtt, 1921-ben írta volt A hó című versét. Már a Nyugat költőjeként, bohém agglegényként, jelentkezett önkéntesnek az első világháború idején, s megjárta az első világégés poklát. Aztán a Máramaros megyei Huszton született zsidó költőnek a szülőföld elvesztését is meg kellett élnie.

   Derengtek muszka templomok
   Viaszból sárgán bíboran
   S kék pályaudvar, ott forog
   Csudás vonat, de színarany!

   Mily túl jó jóság szendereg,
   Jaj andalító enyheség,
   Jönnek hasas hóemberek
   Kezdvén nevettető mesét.

   Hipp hopp lett boldog alkonyat
   Dalszó sóhajt és szenderül
   Meleg hó érte arcomat
   Farsang vihogva ment elül.

   Farsang vihong, nem vidámít – komorul a kép.

   Szép báli nép mazúrozott
   Előre nem tudom hova
   Süppedt búval húrozott
   Bőgő s iszkolt velük tova.

   Nézett egy rózsa lelkű mécs
   A hóra messze bágyatag
   Hullt rózsaszín semmittevés
   Hívott ünnepre vágyakat.

   Én ültem lágy szánon vele
   Hölgyemmel, rám és rám omolt
   Hév illattal lehelt tele
   Ily kéj szívemben sohse volt.

   Tucat sor ablak csupa tűz
   Rubint tetőjü palota
   Onnan langall epesztve szűz
   Zenézés, szállj szán, szállj oda!

   De hiába az önfeledtséget tettetés, látomás gyötri, 1921-ben! S látomása is beigazolódik: 1944-ben épp hogy megmenekül a barna sötétségtől.

   De lett barnább barnább sötét
   Láttam terjengni szaporán
   Lehelletem gomoly ködét
   Szívfájdalom szakadt le rám.

   És ott vonultak száműzött
   Foglyok, kiknek nincs nap se éj
   Hajolva mély átkok között
   Örökös árvaság felé.

   Bukdácsoló banyák papok
   Sintérek sánták púposok
   Kapott mind hajba és kapott
   Pofont s gödrökbe búdosott.

   Hallottam sok farkas lohol
   A hó bomolt, omolt, borult
   Ordítva távol valahol
   Hullt bánat, éj hullt, hullt a múlt.

   Túlélte a II. világégés poklát is, s szegényen halt meg gyomorrákban 1953-ban.

   És sírva mint a szél sovány
   Halottak szöktek feketén
   Pillantottam, hogy halovány
   Képpel köztük sietek én.

   Mint ájulat mely még feled
   S mint révedt szó gégételen
   Úgy hallatszott hogy: ég veled
   S elmúlás hullott végtelen.

   Kormos jaj jött, vak kocsisok
   Hörögtek halvány módra: hó!
   Rá csend lett, tébolyult titok
   Mert mindent elnyomott a hó.