Az apa nemcsak megértést, hanem türelmet is keveset mutat csapongó természetű fia ötletei iránt. A hiszékeny öreg tervezőt idegesítik a fiatal tervező merész vágyai, s mivel ő már csalódott, apai szigorral akarja elfojtani annak önhitt álmodozásait, nem sejtve, hogy az tőle a hiszékenységgel a nyakasságot is örökölte. A család békés egén nap nap után haragos fellegek gyűlnek, hirtelen összetorlódnak, csattognak és villámlanak.
A tandíjat egy évre még sikerül úgy-ahogy összekaparni, a fiú ősszel iskolába mehet, természetesen újra másikba és újra más városba. Ezúttal Selmecre, ahol az aszódi kitűnő bizonyítvány alapján az alumneumba in-gyenkosztosnak veszik föl.
A fiú sebzett lélekkel érkezik a Felvidékre, Selmecre. Oly érzékeny, védtelen idegzettel, mintha a jó ruhákkal egy kicsit a bőrét is lehúzták volna. Egy iszákos hajdúnál lakik, közös szobában azzal. Eminensnek indul. De mi ez: a sors tréfája vajon, vagy valóban az egész ország pánszláv agitátorral van tele? Osztályfőnökében ezúttal is türelmetlen szlovák ébredőbe ütközik…
A fiú kedvenc tantárgya a magyar múlt és a római nagy jellemek története. A magyar történelem professzora, aki egy kukkot sem tud magyarul, Magyarországon! minden év elején gyanakodva szimatol végig az osztályon, keresi a bárányokat a Tót Irodalmi Kör számára, amelynek ő az alapítója, elnöke és harcos vezetője. A szabadszállási jövevényen természetesen meg sem akad: neve és vallása után azt magától értetődően sorolja jövendő hívei közé. A hatást már sejthetjük.
…Az apa nemcsak megértést, hanem türelmet is keveset mutat csapongó természetű fia ötletei iránt. A hiszékeny öreg tervezőt idegesítik a fiatal tervező merész vágyai, s mivel ő már csalódott, apai szigorral akarja elfojtani annak önhitt álmodozásait, nem sejtve, hogy az tőle a hiszékenységgel a nyakasságot is örökölte. A család békés egén nap nap után haragos fellegek gyűlnek, hirtelen összetorlódnak, csattognak és villámlanak.
A tandíjat egy évre még sikerül úgy-ahogy összekaparni, a fiú ősszel iskolába mehet, természetesen újra másikba és újra más városba. Ezúttal Selmecre, ahol az aszódi kitűnő bizonyítvány alapján az alumneumba in-gyenkosztosnak veszik föl.
A fiú sebzett lélekkel érkezik a Felvidékre, Selmecre. Oly érzékeny, védtelen idegzettel, mintha a jó ruhákkal egy kicsit a bőrét is lehúzták
Diáktársai szeretik a fiút, természetesen csak a magyarok, mert, hála a térítő buzgalomnak, a fiú iskolán kívül más nyelven, mint magyarul, egy hangot sem ejt: ki. A Tót Irodalmi Kör ellen a Nemes Magyar Társaság küzd, nem sok sikerrel; az év elején 45 tagja van, évközben „fontos okból kilépett 3, fontos ok nélkül 20″, tehát több mint a fele. A fiú, akinek legtöbb ürügye volna rá, bentmarad…
Színészek érkeznek a városba, a fiú esténként színházba jár. Az irodalomra és művészetre oktató nevelők a művészetnek ilyenfajta tanulását, egy kicsit érthetetlenül, nem helyeslik. Félévkor Lichard, a lelkek ápolója, hittanból és római régiségtanból a fiúnak alig kielégítőt ad, magyar történelemből pedig, magyar történelemből! szekundát. Magaviseletből, vagyis közszereplésből is csupán azért kap a fiú elégségest, mert elégtelent csak kicsapáskor szokás adni…
Az alumneumi ingyenebédet is elveszti ezzel. A fiú éhezik. Kopottan és rongyosán jár. Kávészínű kabátja tarkójáig ér, pantallója viszont csizmájáig sem. Tudjuk, hogy az ilyenfajta öltözet, mialatt a testet gyöngíti és dideregteti, milyen mértékben keményíti a lelket. A szív a nagyravágyásban éppoly kielégíthetetlen, mint a még több bántalom, megaláztatás és szenvedés utáni vágyban, ha már egyszer szenvedni kell! Gondolja meg százszor a mozdulatot, aki ilyen lélekhez nyúl. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: A CSAVARGÓ

Önkénytelen az ember,
Mindenre születik,
Mint a magasb hatalmak
Ott fönn elvégezik.
Fölöttem is határozott
Az égi végzemény:
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.

Betérek Debrecenbe
Bolond Istók gyanánt,
S tovább megyek, ha ittam
Bort és öleltem lyányt.
Ma itten, holnap ottan,
Csak ez az élemény…
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.

Igaz, most a cudar sors
Rútul bánik velem:
Lekötve hívatalhoz
Tengődöm egy helyen.
De nem tart ez sokáig,
Igy biztat a remény;
Mint voltam eddig, újra
Csavargó leszek én.

Pest, 1844. június végén


MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON…

Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.

Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.

Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.

Kúnszentmiklós, 1844. július


VIZET ISZOM

Figyeljetek reám,
És oh bámuljatok!
Mert nem mindennapi,
Amit most hallotok.
E dolgon magam is
Nagyon csodálkozom,
De mégis szent igaz:
Nem bort… vizet iszom,
Vizet bizon.

A szőlőket tavaly
Elverte tán a jég?
Vagy a dér csipte meg
S bor nem termett elég?
Nem volt se’ jég, se’ dér,
Bor terme gazdagon,
De mindazáltal én
Nem bort… vizet iszom,
Vizet bizon.

Vagy tán azt vélitek:
Hogy szomjas nem vagyok?
Dehogy nem! szomjaim
Krisztustalan nagyok.
S kizárólag pedig
A borra szomjazom,
De mindazáltal én
Nem bort… vizet iszom,
Vizet bizon.

Hogy rajta senki ne
Csigázza az eszét,
Megfejtem röviden
E találós mesét:
Én a bort rendesen
Kocsmából hozatom,
Most pénzem nincs – vizet,
S nem bort, azért iszom,
Azért bizon!

Pest, 1844. július


ELSŐ SZERELMEM

Virány a mult, szorgalmatos méh
A hű emlékezet;
Meghozza méz gyanánt szivembe
Első szerelmemet.

Csak hozza is! mert az nekem haj
Mindig mi jól esék;
Hiszen e prózai világban
Nincs más költőiség.

Mint iskolás fiú, gazdámnak
Lyányát szerettem én,
S boldog valék, mert a lyánykától
Viszontszerettetém.

Mint szeretett ő! az ebédnél
Tálalni ő szokott,
S mindenkor én elémbe tette
A legjobb falatot.

És uzsonnára kaptam tőle
Sonkát s más egyebet,
Mit szép szerével a kamrából
Kihozni lehetett.

Ha jött az este, s holdvilág volt:
A kertbe illanánk,
És ott a kertben, ottan várt csak
Az üdvek üdve ránk!

Csend volt; méláza a természet
Nagy ünnepélyesen,
Csak a békák kuruttyolának
A szomszéd réteken.

Mi e regényes helyzetben
Érzelgénk boldogan;
Mondók, hogy: ejnye, hogy süt a hold,
Be szép egy este van!

…Ah, szép idők! ti elmulátok
És mindörökre tán,
Már nem terem számomra többé
Sem sonka, sem leány.

Pest, 1844. július