A szép szavakba beletörtek fogaim, kiköpöm álmaim,
Nem leszek senki ideálja, és levetem fáradt szárnyaim.
Izzó hamut szórok az égből, a szürkeségbe rejtőzöm el,
Ághegyen ingó messzeséggel, rossz szellemeket ébresztek fel.
Hit ráncait szántom az örökkévalóság igézetébe,
Lekottáztam egy századot, szikár markom a búzát vetette.
Évek repedt freskóiból árad lelkem párás mészillata,
Tépem elődeim arcán a szemfedőt, az ég kitakarta.
Tömbházak megszentelt liftjébe szorultak a mérges istenek,
Lelkek csipkés alsóneműjét kinőtték a hízott képzetek.

A szép szavakba beletörtek fogaim, kiköpöm a lelkem,
Meztelen testemen tapintom a rianás fekélyét, vérzem.
Villanásnyi résen tavasz szorul belém, zeng a látóhatár,
Csönd mögöttem filmet forgat, fekete idő ritmusa bezár.
Életképes magzatom szél hordja szét, a bemázolt messzeség
Virágkoszorún ünnepel, hímezett égbolton csörtet a vég.
Tépett gyökerű boldogságom, lapítják mohás kőkeresztek,
Rendszámtáblát váltanak bennem a szervek, barátok sebeznek.
Utcák lázgörbéje bogozza a horizontom szögesdrótját,
Hatóságok próbálják megfejteni örök életem kódját.

A szép szavakba beletörtek fogaim, kiköpöm vágyaim,
Oltárt építek magamnak, vetítem a képzelet vásznain
Szerelmem befejezetlen mozdulatait, még most se értem,
Földrészeket ingázok egy mosolyért, hitemről le nem tértem.
Levetkezett szavaim vacognak, térdem roppan és a kezem,
Félelem végrendelete folyik ereimben, mélyül vermem.
Éveim átfestett színei leválnak, szétesik a keret,
Összegubancolom mozdulataim, egymásba fagynak percek.
Petárda hógolyók robbannak, rejtett jövő kopog ajtómon,
Összegyűröm sejtjeim, magamba zuhan egy zokogó démon.

(Csernátfalu, 2017. január 1.)

1. Herkel László:
   2022. január 12. 16:37

   Megrendítő vallomás csalódottságról, tehetetlenségről, lehetetlenségről.
   Versként az eddigieknek talán a legjobbika. Szomorú siker.