„Hol vagytok, hé, kóbor kuvaszkutyák”
Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról

Hej! Eltűntek a kóbor kutyák,
egyet sem látok a környéken
már évek óta – minden zugát
ismerem pedig: sok ösvényen,
úton járok, szűk padon ülök
kánikulában… vad hidegben
reszketve, félve, hogy meghűlök.

Társat keresnék az ebekben,
magamhoz illő rongyos szurtost,
akit az ember megvet, kerül,
tekintetével üt, megrugdos.
Hiába! Már ez sem sikerül.

Jóllakott kutyák sétálgatnak,
mindegyikük fess szőrruhában,
menő kocsikban utazgatnak
keresztül-kasul az országban:
büszke úrfik és bájos hölgyek,
nem nekem való magasabb kaszt.

Tél van, nagy hideg. Hegyek, völgyek,
küldjetek nekem egy szép kuvaszt
(akár többet is), melegítsen,
legyen éjszaka a kandallóm,
hófehér tüze nemesítsen!
Sírva cipelem kóbor valóm…

2022.01.11.