A Keleti Pályaudvartól nem kellett sokat cipekednem a Nefelejcs utcai bérházig, ahol anyai rokonaim – ángyom, nagybátyám és unokahúgom, valamint nagynagynéném laktak. Itt volt a vakációs főszállásom tíz éven át. A fő előtag nem fejezett ki fölérendeltségi viszonyt az alszállásokkal szemben, csupán az itt eltöltött hosszabb időszakokra utalt.

A hetedik kerületi emeleti lakásban volt mindenféle szoba a nagypolgári zongorát sem nélkülöző art-deco ezüst dísztárgyakkal ékesített nappalitól kezdve a nagynagynéném virágtermesztéshez szükséges kellékeit, a gondosan becsomagolt trágyát is, tároló helyiségig. Ha véletlenül nyitva maradt az utóbbi ajtaja, azonnal belengte a szag az úri jelzőre aspiráló egész lakást.

Külön szoba, teljes ellátás és egy kikötés volt a vendégfogadó csomagban. Ha elcsavarogtam a kerületből, az utolsó esti járat el nem szalasztása, ha több napos vendégségbe mentem apai rokonaimhoz, Solymárra vagy Kispestre, az elérhetőségem megadása volt a követelmény.

Szívesen tartottam nagybátyámmal gyümölcsöt és zöldséget vásárolni a Garay-piacra. Ezen a piacon árulta néném is virágját az erre a szerepre eszkábált sajnálatot ébresztő öltözékében. Szigorúan kikérte magának, hogy vásárlásaink alkalmával ne keressük fel őt, hogy ne lássák a vásárlók, milyen jól öltözött rokonai vannak. Mi a tiltás ellenére arra kanyarodtunk, és elmenőfélben oda köszöntünk neki vásárlói félvállról.

Budapest alaplátnivalóit – képtár, építészeti remekmű, múzeum, Uránia mozi – délelőttönként egyedül néztem meg, a kiegészítő látnivalók – könyvesboltok, József és Rákóczi körúti butikok, Corvin áruház, lengyel piac –  két alaplátnivaló közé, illetve a városnézés végére tevődtek.

A bandába, amely a Nefelejcs utca szomszédos utcáinak fiataljaiból verbuválódott, úgy olvadtam bele, mint gyermekkoromban a Lacto bar és tömbházlakásunk közös udvarán a galeribe. Megkönnyebbülésemre bemutatásomkor nem került a barátnői minőségem elé az erdélyi minőségjelző, amely addig főleg a rokon főnév elé biggyesztve feltartóztatta a beleolvadásom leszűkítve a társasági létbe, kitágítva az egyetemes létbe. Mert a minőségjelző kijelölő jellege fékezi vagy megakadályozza a beleolvadást, mely nélkül nem születhetnek otthonok életünk helyszínein.

Attól kezdve még hat éven át, gyakorlatilag kétévenként egy hónapig, töltöttük együtt az estéket, míg nagybátyám el nem költözött a belvárosból.

Akkorra lezárult az otthonná válás folyamata, és a becsúszott minőségjelzős szószerkezetek már nem voltak képesek kirángatni az időrendi sorrendben harmadik otthonomból.