…Mondják, a színpadon lámpaláza volt (mint minden kezdőnek); a versben egy tétova hang, egy felesleges gesztus nélkül végez el bármi bonyolult feladatot; a nyilvánosság egy félmellékmondat hangvezetésében sem hökkenti meg. Fesztelenül jár föl-alá előttünk; verseit — ahogy a népdaloktól tanulta — mesterien szerkeszti meg, de a legerősebben megkötötteket is úgy mondja el, mintha rögtönözne. A Szeget szeggel című, amelyet még Pozsony felé való vándorlásában írt, s amely később Egressynek leghatásosabb száma lesz, egy parasztfiú felkiáltásával kezdődik, „jaj, a hátam, jaj, a hátam odavan!”, és külsőre nem egyéb összevissza fogadkozásnál, a szerkezet alakítja olyan eleven zsánerképpé, mintha valóban egy színdarabból volna kiszakítva. A helyükön levő, erős szavak teszik feleslegessé, hogy az előadó jelmezt öltsön. A Debrecenben kelt Ivás közben című megszerkesztett összefüggéstelenségeivel valóban egy részegséget játszó színészt idéz; azért, mert az meg, ha jól játszik, egy igazi részeget idéz, egy kicsit még mindig fóti hangulatban…
…A költő vásárol egypár ív zöldes, vastag, magyar gyártmányú papírt, füzetté hajtogatja. Szép gyöngybetűivel belemásolja a húsz új verset. Előveszi a régebbieket is, át- meg átnézi őket, vagy hatvanat azok közül is beír a füzetbe. Aztán beállít Pákh-hoz. Útra kész megint. – Van bennem föltétlen bizalmad? — kérdi. Pákh ismeri már az emberét. — Van, van — feleli. — De olyan nagy, hogy kételkedni se tudj abban, amit mondok? — Hogyne — erősítgeti Pákh.
A költő kötelezvényt írat vele 150 váltóforintról, melyet ő, Pákh 45 nap alatt fizet meg Fogasné asszonynak, ha addig azt a költő ki nem fizetné. Pákhnak majdnem félévi fizetéséről van szó — hat hét alatt honnan szerez ez az országfutó akkora összeget? A veszett eb egy kérdő pillantás nélkül kanyarítja nevét a papírra. Ennyire ismeri az emberét? Ennyire megismertette ő a költővel magát és velünk is. Búcsúzáskor még készpénzt is ad neki, hat ezüsthúszast, ennyit sikerült valami rokonától vagy földijétől szereznie. A debreceni fiúk egy kopott vászontarisznyával lepik meg, egy nyakig érő ólmos juhászbottal és azzal, hogy amidőn a város végén kilép közülük, eléneklik a távozó után A szerelem, a szerelem … című dalt, Kovács József kollégiumi hallgató úr zenéje szerint; aki különben a szerzemény előadásában maga is részt vesz. A költő meglepetve hátrafordul, aztán végérvényesen nekivág a jövőnek, nem Tisza-Füred felé a rendes pesti úton, hanem a Tisza áradása miatt Tokaj felé.
„Egyes egyedül mentem itt a Hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénnyel nem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Éppen szemközt jött. Arcomon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott” — írja később erről s csak azért idézzük, mert ez az egyetlen hely, ahol hajdani utazási módjáról némi képet nyújt. Minden reménye a versekben van.
„ … gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó … mert akkor vagy éhenhalok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek.” A versekhez még útközben rögtönöz négyet. Egyet Tokajban; természetesen bordal, amely — tekintetbe véve, milyen állapotban érkezhetett a híres hegyek alá — bordalai személyes részének megítélésében általában is alapul szolgálhat. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: HONFIDAL

Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?

Szentegyház keblem belseje,
Oltára képed.
Te állj, s ha kell: a templomot
Eldöntöm érted;

S az összeroskadó kebel
Végső imája:
Áldás a honra, istenem
Áldása rája! –

De én nem mondom senkinek,
Ki nem kiáltom:
Legkedvesebbem hogy te vagy
A nagy világon.

Titkon kisérem lépteid,
S mindegyre híven;
Nem, mint az árny az útazót,
Csak jó időben.

De mint az árnyék nő, midőn
Az est közelget:
Nő búm, ha sötétedni kezd,
Hazám, fölötted.

És elmegyek, hol híveid
Pohárt emelve
A sorstól új fényt esdenek
Szent életedre;

S kihajtom egy cseppig borát
A telt üvegnek,
Bár keserű… mert könnyeim
Beléperegnek!

Debrecen, 1844. január-február

ELMONDANÁM…

Elmondanám: „Megállj, leányka
Megállj, virágom, csillagom!
Egy istenadta szívet bírok;
Nesze, ha kell, neked adom.”

Elmondanám, hogy: „Szívem tenger,
Uralkodjál e tengeren!
Jól jársz vele, mert a legszebb gyöngy,
A hűség gyöngye itt terem.”

Elmondanám, hogy: „Tiszta fényét
E gyöngy örökre tartja meg.”
Elmondanám ezt, s többet ennél;
De nem mondom, mert nincs kinek.

Debrecen, 1844. január-február

A DAL

Bölcsőben sír az éber csecsemő;
Bölcső előtt
A dajka zeng – el szokják a dalok
Altatni őt.

Sok szenvedésem síró gyermeke
A fájdalom:
Dalt dalra költök – dalaimmal őt
Elaltatom.

Debrecen, 1844. január-február

FÜTTY

Adta finnyás közönsége!
Csúnyaság, amit mivel:
Minden este megköszönti
Társaságunk, füttyivel.

És aztán a füttyök mellett
Milyen a jövedelem?
A színész elébb-utóbb is
Csak megszökni kénytelen.

Ej, egy rókát kétszer nyúzni,
Ez, urak, mégsem megyen;
Már ha fütty van, legalább hát
Tele színházban legyen!

Debrecen, 1844. január-február


A NEMES

Deresre huzzák a gazembert,
Bünét botokkal róni le;
Lopott, rabolt, és tudj’ az ördög,
Még mit nem mívele.

De ő kiált ellenszegűlve:
„Hozzám ne nyúljatok!
Nemes vagyok… nincs nemesembert
Botozni jogotok.”

Hallottad e szót, meggyalázott
Ősének szelleme?
Most már őt húzni nem deresre:
Akasztófára kellene!

Debrecen, 1844. január-február

Lenkey százada / Benczúr Gyula illusztrációja