Néhány percig, néhány óráig vagy néhány
napig. Amíg elégedett vagy. Azt a rést
kitágítani. Hogy átférhess rajta teljesen.
Hogy átléphess egy másik vágyba. Egy
másik vidékre. Egy másik várakozásba.
Ilyenkor lelassul minden, és ezt kellene
kihasználni. Valószínűleg nem sikerül.
De talán nem is kell. A telítettség nem tart
sokáig. Fel-felvillan a figyelmeztető lámpa,
majd ki sem alszik. Valójában örülni kell
a visszatérésnek. Oda, ahonnan elindultam.
Azt is tudom, hogy ez csak Sziszüphosz
elégedettsége. Amint egy pillanatra fent
megáll a kő. Vagy ilyesmi. Igen, így van,
ez az életem. Az életünk. Az élet. Felfedezni
újra meg újra, amit már ismersz. Mintha
sohasem tapasztaltad volna. Éppen úgy
készülni rá, mint legelőször. Nem kell
körbejárni a földet. Csak szeress valakit.
Tényleg. Kilépsz, majd visszatérsz megint.
Azért ismétlődik ugyanaz a pillanat, hogy
hátha más. Faust tartótisztje, Mefisztó soha
nem értheti meg ezt. Amikor azt mondom,
szeretlek, tulajdonképpen arra gondolok,
hogy szeretni foglak. Hiszen csak akkor
ismerjük igazán egymást, hogyha nem.

Forrás: Jelenkor, 2021/1