Nagy Sziget, Kuba hétköznapjai. A karibi szocializmus vidám barakkja. A szemtanú tollából. A rendszerváltás óta Serdián Miklós György az egyetlen magyar szerző, aki tényirodalmi értékű naplót jelentetett meg a szigetországról.

1997. XII. 1.
Ha túl sokat van itt az ember, no es fácil – nem igazán egyszerû – és olykor-olykor levegôváltozás
címén el kell hagyni a késôszocialista valóságban úszó Nagy Szigetet.
Olyan ez, mint egy jó házasság, mert ha történetesen nincsenek más hajlamai valakinek, akkor állí-
tólag – a pszichiáter Zsuzsa szerint – kell néha egy másik nô, hogy az ember rájöjjön, milyen jó is a
feleségével.
Példaértékû tanmese, akárcsak a történet, ami következik.
A José Martí Nemzetközi Repülôtéren nyüzsögnek a kockásingesek, és méginkább a vámtisztvise-
lôk – ôk most komolyak, és csak akkor mosolyognak, ha minden rendben.
Vizsgáló szemekkel nézik az utasokat, hisz tudniuk kell, hogy kit lehet megvámolni. Ez a dolguk: szakmai titok, hogyan csinálják – de bejön nekik.
Amúgy pedig úgy értelmezik, hogy mivel ôk a vámosok, hát ôk szedik majd a vámot.
Amikor befutok a karjaikba, elképesztô gyorsasággal tudatom mindenkivel, hogy rengeteg szivar
van nálam, csak sajnos azt az egyet nem tudom, hogy szabad-e ilyen sokat kivinni az országból, de
mivel mindenki ezt kért ajándékba, hát, talán fizetnék valami plusz adót: igen, adót – impuesto-t.
A hatás jó, és üdvözlet az ötletgazdának, aki a bírság – multa – címszó alatt összegezte a lehetôsé-geket, amelyek ebben az esetben kínálkoznak a vámtisztviselôk számára.
A következô lépésben bekéredzkedek a motozószobába – akárcsak a fukszos bahamai vitézek –
mintha mindannyiunknak egyhangúlag az lenne a vágyálma, hogy sok kellemetlenségben legyen
része, esetleg anyaszült meztelenül rohangászhasson le-föl.
Megkezdôdik a színjáték. A sáp kétszáz dollár.
Jót derülünk a történeten – Zsuzsa, a pszichiáter és én is így utólag. Értesülök róla, hogy egy
filmrendezônô, amúgy egy megkeseredett zsidóasszony, aki mellesleg kizárólag nálánál jóval fiatalabb férfiakkal fekszik le, dokumentumfilmet akar készíteni a szivarforgalomról. Engedélye is van már, és gondolom, mindenki pokolba kívánja – mármint a vámosok és a szállítók – mert aznap nincs biznic.
Még azt is megtudom róla, hogy nem tud semmit a szivarcsempészetrôl – jó dokumentumfilm lesz.
Legalább nem hátborzongató.