Vannak különleges képességekkel fölruházott emberek a városban, akik időnkint teljességgel kivirágoznak. Főleg olyankor, amikor valamit meg kell számolni.
Ezek a különleges képességekkel fölruházott emberek ezekben a napokban éppen virágoznak. Mert olyan időket élünk néhány napig, amikor mindent meg kell számolni. Széles papirokkal járják az utakat ezek a virágos emberek. Úgy mennek a széles utakon, széles papirossal és széles mosollyal. A keskeny utakon is végig bandukolnak botladozva, valamivel keskenyebb mosollyal, hunyorogva. Nézik a házszámokat.
Nemrég két kivirágzott fehérnép csöngetett a kapunál, kérdik, ez a huszonhetes is a főtérhez tartozik? Mondom, oda. Csak egy kicsit el van dugva. És miért dugták így el ezt a házat, kérdi az egyik kivirágzott asszony. Mondom, a macskáim miatt. Hogy legyen, ahová elhúzódjanak azok a macskák. Ott kint, a forgalmas főtéren el is ütnék őket azok a mocsok autók. Direkt azért építették ide ezt a házat száz esztendővel ezelőtt, bekalkulálták a macskáimat is.
Tudja, hogy miért jöttünk? – kérdi a másik kivirágzott asszony, egy széles papírlapot meglebbentve a szemem előtt. Mondom, sejtem. Megszámolnak. Azt mondja, meg bizony, mégpedig alaposan.
Hány személy lakik itt, ebben a hosszú házban? Mondom, pillanatnyilag egy személy lakik. Én. Engem pedig nem nehéz megszámolni.
Beírja, hogy egy és azt mondja, eddig rendben van minden. De hol vannak a macskák?
A macskáimat kivezényeltem az állatkertbe, mert úgy vettem észre, imádják a csíkos ingeimet, gondoltam, kiváncsiak a zsiráfokra is. Még nem láttak zsiráfot soha.
Mit mondhattam volna? A szürke igazságot? Hogy engem is maholnap kivezényelnek a klinikára. Maradtam a zsiráfoknál. Azok szebbek, mint a szürke igazság.
És szépek a maga macskái? – kérdi a virágosabb természetű asszony. Mondom, szépek. A legszebbek az állatkertben. Még a zsiráfoknál is sokkal szebbek. Csak most már egy ideig nem láthatom őket, mert maga az igazgató vette pártfogásába a macskáimat. Egész nap a térdén eteti őket és hagyja, hogy játszadozzanak. Főleg a zsiráfok csíkjaival.
Ugye, meglátogatjuk az úr macskáit az állatkertben, mondja az egyik virágos számoló asszony, a másik virágos számoló asszonynak. Az pedig azt mondja, meg. Persze, hogy meglátogatjuk, ha már annyira szépek azok a macskák.
És tetszik valamit üzenni a macskáinak? – kérdi a virágosabb asszony. Mondom, a zsiráfokat most találtam ki. Találjanak ki maguk is valamit rólam, hogy én miért nem mehetek egy ideig arrafelé… Valami szépet. Csak a szürke igazságot ne mondják meg nekik. Azt, hogy ezen az eldugott portán, ahol mindent megszámoltak, maholnap nem lesz már senki.

Forrás: szerző FB-oldala