Valamikor azt hitte a tahó,
hogy ki porában embert sejtett,
ki az emberbe velőt rejtett,
őt és minden bőrben lakót,
csali ellen is felvértezett.

Aztán csak ámult: egy bogár
is mire képes,
savanyú volt minden,
mi másnak édes,
és hogy milyen senkik
viselik a rangot,
mig ő kínnal foltoz
ezer kis cafrangot.

Volt, hogy kiállt egyszál
a világ jegére,
verset melengetett
kabátja zsebébe’,
mig más csak lapított
a konyha gőzébe’
s boldog volt ha javult
az anyagcseréje.

Valamikor azt hitte a tahó,
hogy ki bőrbe embert rejtett,
kulcsot is adott, titok-nyitót,
mit csak úgy, eléje ejtett.