Farkas József Gyögy: Erzsébet királyné/Ssisi – Genf (Svájc), Zandvoort (Hollandia)

A magyar korona országaiban évszázadokon át uralkodó Habsburg-ház családtagjai közül hazánkban ritka népszerűségnek örvendett Ferenc József felesége, Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnő (1837-98), (köz)kedvelt becenevén Sisi. Drámákkal nehezített életében a rokonszenv együttérzéssel és – erőszakos halála után – őszinte gyásszal is kiegészült.

A császárhoz 17 évesen hozzáadott bakfis nehezen viselte a bécsi udvar protokolláris szigorúságát, amelyet anyósa akarnok természete csak fokozott. Az így keletkezett görcsök lassan oldódtak, dacára férje – uralkodói körökben ritkán tapasztalható – érzelmeinek, de gyermekei születésével is csak elhúzódva sikerült megtalálnia helyét a Hofburg hierarchiájában. A magyarok iránt kibontakozó rokonszenvével mintegy ellensúlyozta a negatív körülményeket, nyelvünk elsajátításával, öltözködésével, viselkedésével, gyakori és hosszú magyarországi – mindenekelőtt gödöllői – tartózkodásaival pedig kiváltotta a hazai közönség szimpátiáját. Pozitív szerepét az 1867-es kiegyezés előkészítésében és megalapozásában a történészek sem vitatják.



Személyes tragédiáját, fia önkezű halálát sohasem tudta feldolgozni: a trónörökös Rudolf 1889-ben történt öngyilkossága után még inkább visszahúzódott a protokoll által megkívánt kötelességektől, a társasági élettől, szinte folyamatosan fekete ruhát viselt. Így láthatták őt az alattvalók utazásai során, amelyekbe szinte menekült a reá nehezedő gondok elől. 1898-ban – tanácsadói óvása ellenére – Svájcba látogatott, egyik magyar társalkodónője és bizalmasa, Sztáray Irma társaságában. Genfben a Beau Rivage Szállóból a tó partján húzódó festői sétányon át a hajóállomásra indult, amikor egy olasz anarchista, bizonyos Luigi Lucheni fellökte és egy hegyesre élezett reszelővel szívtájékon szúrta. A rablótámadásnak vélt merényletet követően Erzsébetet járókelők felsegítették, így még elérték az induló hajót. Nem sokkal később azonban rosszul lett a fedélzeten, utolsó kérdése magyarul hangzott el: „Mi történik velem?” A hajó visszatért a kikötőbe, ahonnan az eszméletét vesztett asszonyt korábbi szállodai lakosztályába szállították. Ott azonban az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Magát a királynét egy héttel a gyilkosság után, szeptember 17-én Bécsben, a kapucinusok templomának császári kriptájában helyezték végső nyughelyére fia, Rudolf koporsója mellé.



Halálának 100. évfordulóján két és fél méter magas bronzalakot, Philipp Jackson 1944-es születésű brit szobrász alkotását állították fel a merénylet helyszínén. A hotelben egy emeleti folyosó vitrinjében máig megtekinthető Erzsébet ruhatárának néhány darabja is. Személye világszerte sokfelé népszerű, nem utolsósorban a Sissi osztrák filmtrilógia (1955-56-57) Romy Schneider alakította főszerepének köszönhetően.

Erzsébet királyné kétszer is járt a holland Zandvoort városában: 1884-ben és 1885-ben. Sisi 1884-ben három hetet töltött itt, bizonyos doktor Mezger fizioterápiás kezelésén. 1885-ben négy hétre visszatért Dr. Mezger terápiájára, de az keveset segített rajta. Ezen látogatásoknak állítottak emléket 2004-ben közvetlenül a tengerparti sétányon a város hétszáz éves ünnepségének részeként, amelyen jelen volt az osztrák és a magyar nagykövet is.



A kő mellszobor (szobrász: Hans Annerl) talapzatán egy idézet is olvasható volt a királyné Búcsú a tengertől című verséből.

Még egy pillantást hadd vetek
Rád, drága tengerem!
Aztán: adieu! – vagy au revoir?…
Így is remélhetem? –

Szép csendes, holdas éjszakán
Mondok búcsút neked;
Elnézem messze csillogó
Ezüstös testedet…

Mikor fövény-partod felett
Végig simít a nap,
Már nem talál itt engemet:
Gyors szárnyam elragad.

Körötted majd lebeg tovább
Fehér sirály-sereg –
S hogy egy hiányzik közülük,
Tán észre sem veszed.

(Ford: Mészöly Dezső)

A kőszobor nem tudott dacolni a sós tengeri levegővel, az időjárással, ezért kicserélték, és 2009. október 10-én egy bronz mellszobrot avattak fel a helyén, melyet Kitty Warnawa készített. Így továbbra is a tenger felé néző szobor idézi fel a királyné emlékét ebben a holland kisvárosban, a Boulevard Favauge-on.

2022. február 10.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights