B. Tomos Hajnal: A rés
Mint agyaggal terhelt
ormótlan bakancsot
cipelem a megtörténtet –
nem szólítom már,
hiába tapad,
görbíti gerincem
egyre mélyebbre:
holt hattyúnak dúdolnék
bölcsődalt.
Még életem felével is
csak tiszta ingről
és számlákról beszélek,
sok fölöslegből egy kavics,
mely a nyelv tavába hull:
öntudatlan könny.
Nászágy és megvetett,
meleg föld,
éjjeli patyolat
és villám-sötétség,
alvadt csönd és sikoly
közt már alig van
imádságnyi rés.
Pusztai Péter rajza