Az öregek megháborodtak, lila parókában tette tiszteletét
néhány behemót, ripacs királyné, rikoltozva kitántorogtak
a viaszbokorból, közben a társulat kukoricát tördelt a csűrben,
a bivalyok lomhán imbolyogtak a sikátor sarában, hámlott
a festék a vályogkunyhó napra ásító faláról, szikrát szórt a rönk.
A kölykök szerint emlékkel kéne orvosolni a szikkadó agyakat,
a tükör néha visszafesti az ükapákat, egyszer a fehér
szobában feltámadunk, weboldalak, mémek, másnapok nélkül. Hallod-e
a madarakat? Betegek lettek a hangok, nem lelik a partot,
félhold az iránytű, a hercegnő rakodómunkások szolgálólánya.
Az öregek megháborodtak, kikeletkor jelentkeznek a tünetek,
szakavatott asszonyok csínytevéséről dalolnak éjszakánként,
pedig sehol a színpad, a díszletek, a jogutódlás csábos szignója,
a mindennapok krétázott vásznán kis fekete pont a napkorong,
nagy, fekete árok az ihlet, megfogannak benne a cserzett tébolyok.

2022. február 10.

A szerző Falak c. munkája

Forrás: szerző FB-oldala