hány pusztába kiáltott szó
hull évezredek óta
nem jön válasz csak némelyikre
kiáltunk embernek, angyalnak
bevetünk múltat, jövőt
eljátszunk minden gondolattal

könnyű most nyögvenyelősen
elmélkedni az élet fölött
megkerestük a kenyerünk
pihenünk fölösünkből
de mennyien rótták nap mint nap
betűik szélbe
a régiek nagyját kidobják
a jelen az egészet újraírja
föld emészti, amivel nem bír
tűz égeti, vihar elmossa

d e m o s t i t t a z é n i d ő m
n e k e m m á r i t t a v i l á g ű r e
k i m e n t e k i n n e n m i n d e n t
v é l i a d ő r e

csigalassúsággal jön
az a beígért világvége
ha végignézek és miért ne
eltelt évszázadainkon
hányszor lett volna érettebb
helyzet a beígért vég-re

bár rafináltabbak – mi több
kifinomultabb eszközökkel
bántunk el magunkkal, velük
azért azt el kell ismernünk
a gonoszság hiányos, több kell
még fér belénk
még nem hánytuk össze
magunkat undorunkban

s nem lenne vers, ha pont az i-re
nem kerülne pont – ugyebár
az a fránya kényes ízlés
követeli eféle jussát
iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii – visít a malac
mikor leszúrva bőrét nyúzzák

(nk)
2022-02-09