Az országban minden huszadik ember nemes, de jóízű hahota lett volna a válasz, ha a Pilvax uraitól valaki megkérdezi, hogy hány felszabadítandó jobbágyuk van. Már a nagyapjuknak sem volt egy fia sem. Társadalmi helyzetüket nézve nagy többségük szabályszerű polgári vagy népi ivadék, a későbben hozzájuk csatlakozók is azok, Tompa apja csizmadia, Jókaié és a Vachottaké ügyvéd, Kerényié kereskedő, Vajdáé erdész, Aranyé földmíves, Pákhé pap, Vas Gerebené kasznár. Ilyen képet mutat az előttük járó nemzedék is. Nagyrészt uradalmi alkalmazottak fiai, mint Vörösmarty és Kuthy; alföldi iparosoké, mint Katona és Császár; föld egy holdnyi sincs a láthatáron. A magyar író lelkileg szabad, minden gondja a közé, a hazáé és a népek hazájáé: Európáé. A Pilvax levegője ugyanaz, akár azé a Palais-Royal-beli kávéházé, amelyben Diderot, majd Marat, majd Béranger és Louis Blanc körmölt. Sőt rosszabb, ha a rosszon ezúttal mi is azt értjük: forradalmasítóbb. A Pilvax nemesei két pad közt vannak: az idült feudalizmus már, a fejletlen honi kapitalizmus még nem tudja méltó kenyérhez juttatni őket…
A példákat nem véletlnül vesszük ily kitartóan Párizsból. A főrangúak anglománok, a Pilvax polgári-nemesi törzsgárdája lelkes franciabarát; az ideált… mindkét csoport a lehető legjobban, érdekeinek legmegfelelőbben választotta. Az angol és francia eszméket a hívek jó része németül olvassa, de forró nyugati gondolatok úgy hatolnak át a német jégen, hogy abból jóformán egy csöppnyit sem olvasztanak fel, csak szavakat hoznak magukkal, de ezek tartalma is francia vagy angol. A magyar irodalmi szellem idegesen rázta le még emlékeit is annak, amidőn egyetlenegyszer, egy gyenge pillanatban, Kazinczyék szorgoskodása idején német befolyás alá került. A szorító német öv a sváb és zsidó művelt rétegek által hasztalan próbálta átszivárogtatni lelkületét. A tudomány, a politika, a közoktatás időről időre teleszívta magát a germán nedvekkel, az irodalom csodálatos kényességgel mindig visszautasította,, s átnyúlva a Fekete-erdők gyűrűje felett, a legnyugatibb vidékekkel tartott közösséget…

…A jellegzetes és híres francia világosság, és mindaz, ami ebből következik, tudjuk, a francia nevelés évszázados hagyományának, Plinius stilisztikai szabályainak a következménye… A negyvenes évek nemzedéke, akár egykor Batsányi, Párizsra veti tekintetét, s az ottani haladás gyorsaságától elkápráztatva nézi a hazai viszonyokat, s analógiákat keres… A Pilvax-fiatalság benne van a kor áramlataiban, lelkesen követeli az idők új eszméit, de véleménye a megoldásokat illetően csakhamar elválik a hazai vezetőkétől, s elhanyagolva a különbséget, ami mégis fennáll Pest és Párizs között, a nyugati példák hatása alatt keresi a kibontakozás útját. A költészet megelőzi a politikát. (…)

A kor hazafias lírájában a 40-es évek közepén a réi dicsőséget reálisabb hang váltja fel.
Mai füllel hallgatva a hang szinte túlságosan reális, majdnem az üzleti propagandáé…

A kávéházban szegény Ferdinándról sem úgy folyik a szó, mint a szalonokban. A költő előbb csak jóakaratú vállveregetéssl foglalkozik a királlyal. Amikor ezt a verset a cenzúra nem engedélyezi, hirtelen, a derült ég mennydörgésével csattan el a híres költemény…

A forradalom első igéi kamaszos tréfálkozások közepette hangzanak el. A fiatal költő nemcsak annak köszönheti a Pilvaxban a vezérséget hogy fiatalok közt ő a legismertebb költő. A maga körében ötletes, diákos humorú fiú. Nem bírja a nagyképű vitatkozásokat, barátait szívesen beugratja, de temperamentumának maga is gyakran beugrik…
„Mennyiért tolnád végig ezt a targoncát?” -kérdi egyszer Pálffytól a Váci utcán, délben, az arszlánok felvonulási idején. „Ingyen, ha te beleülsz.” A költő már bent is ült – „told hát!” Fogadásból, ilyen hangulatban kéri meg egy dúsgazdag bankár leányát, akivel azelőtt még csak szót sem váltott. Már nem kívül: felette érzi magát a társadalomnak és minden előítéleten … Annyit volt szolgasorban, hogy szolgaságnak, a hízelgésnek csak a gondolatára is fölberzenedik. Amilyen megértő és megbocsátó mindvégig lefelé, olyan kíméletlen és harcra kész már kezdettől fogva fölfelé… Magánéletében is népies. Életével hitelesíti költészetét. „ (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: TÁVOZOL HÁT IFJUSÁGOM?

Távozol hát ifjuságom?
Oh bízvást távozhatol,
Nem siratlak. Búcsúm tőled:
Keserű, hideg mosoly.

Nem valánk mi jóbarátok.
Úr voltál te, én kutyád;
Korbácsoltál, uszítottál
Egyre tüskén-bokron át.

Néha dobtál irgalomból
Száraz csontokat nekem;
S akkor büszkébb voltam, semhogy
Alamizsnád elvegyem.

Távozzál hát, ifjuságom,
S halld hozzád végszavamat:
Vidd magaddal emléked, vagy
Vidd magaddal átkomat!

Szalkszentmárton, 1846. január

Petőfi a bukaresti Herestrau-parkban * Fotó Székely Sándor

NEM SÍROK ÉN…

Nem sírok én és nem panaszkodom;
Nem mondom én el másnak: mi bajom?
De nézzetek szinetlen arcaimra,
Ott föl van írva;
És nézzetek szemembe, mely kiégett,
S belőle kiolvashatjátok,
Hogy rajtam átok fekszik, átok,
Hogy fáj nekem, hogy nagyon fáj az élet!

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

SZERETNÉM ITTHAGYNI…

Szeretném itthagyni a fényes világot,
Amelyen oly sok sötét foltot látok.
Szeretnék rengetegbe menni,
Ahol nem lenne senki, senki!
Ott hallgatnám a lombok suttogását,
Ott hallgatnám a patakok zugását
És a madárnak énekét,
S nézném a felhők vándorseregét,
Nézném a nap jöttét s lementét…
Mig végre magam is lemennék.

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

ANNYIT SEM ÉR AZ ÉLET…

Annyit sem ér az élet,
Mint egy eltört fazék, mit a konyhából
Kidobtak, s melynek oldaláról
Vén koldús nyalja a rászáradt ételt!

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt


SZABADSÁG, SZERELEM!

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

Pest, 1847. január 1.


UJONNAN VISSZAJÖTT A RÉGI BAJ…

Ujonnan visszajött a régi baj,
Amely a másvilágnak követe,
S hozzám így szól: szedd össze magadat,
El fogsz utazni a föld mélyibe. –
Erőm fut, mint a gyáva hadsereg,
Itt hágy magamra, gyöngén, egyedűl,
És vérem, a vég-búcsuzásra tán,
Elhagyván arcomat, szivembe gyűl.

Mit tétovázol úgy, halál, miért
Meg nem halok? vagy mért vagyok beteg?
Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr?
Vagy csak ijesztesz?… meg nem ijedek.
Ki az élettel, mint én, szembeszállt,
Az bátoran néz a halál szemébe!
Az élet rövid béke s hosszu harc
És a halál rövid harc s hosszu béke.

De még kár lenne érettem talán.
Oh keblemben még annyi dal szunyad,
Egész egy erdő magva, mely ha felnő,
Sok fáradt útasnak hüs árnyat ad.
S eddig csak írtam, hol van még a tett?
Piros betűk az ünnep napjai,
S így életemnek nincs még ünnepe,
Hogy az legyen, vérem kell ontani!

Megérem-e ezt én? vagy mielőtt
Rivalgó zaj közt harci paripára
Pattanhatnék föl: tán szép csendesen
Ráfektetnek majd szent Mihály lovára?
Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg,
Jőj el sietve, kedves kikelet,
Jőj el hamar, hadd láss még egyszer engem,
Hogy lássalak még egyszer tégedet.

Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz,
A déli tájról gyorsan jőj elő:
Ha már az élet oly borús vala,
Legyen halálom napján jó idő.
Jőj, drága vendég, s hozz virágokat,
– A föld most olyan rideg puszta rom –
Ha már virágtalan volt életem,
Legyen virágos legalább sirom!

Pest, 1847. március 1.


LEGSZEBB VERSEM

Sok verset írtam én már össze,
S nem mindenik haszontalan;
De amely hírem megszerezze,
A legszebb vers még hátra van.

Legszebb lesz az, ha majdan Béccsel
Hazám bosszúja szembeszáll,
S én villogó kardom hegyével
Száz szívbe ezt írom: halál!

Érmihályfalva, 1847. május

1. Demeter Maria:
   2022. február 11. 09:25

   „A költészet megelőzi a politikát.”