Egyre gyarapodnak beszédünkben a trágár, durva kifejezések. Az utcán, nyilvános helyeken ma már nemcsak a „bunkó vagányok”, hanem fiatal lányok gátlástalansága is riasztó. Hajdan még megfigyelhető volt a nyelvben a trágár kifejezések elkerülésére való törekvés. A nyelvészet szépítésnek, enyhítésnek, műszóval: eufemizmusnak nevezi az ilyet.
Az eufemizmusnak leggyakoribb és talán legrégibb módja, az, hogy az elindított tabu szót menet közben „elcsavarjuk”, egy másik kifejezésben folytatjuk. A káromkodásra fakadó, dühös ember az Isten nevének kiejtését kerüli el, mikor ilyen szófacsarásokba menekül: Az is‑koláját!, Az istállóját! Sokan ma is, anélkül, hogy tudnák, istenkáromlások torzított változatával élnek, amikor a Teremtő(urát) helyett „A terem-buráját!”, Jézus neve helyett „A jebezeusát!” emlegetik. „Hé, kocsmáros, hol vagy? a teremburádat!” – írja Arany János a Toldiban.
A nemiszerv durva megnevezése helyett szépítő célzatú elcsavarás alapján keletkezett „az istenfáját!” meg „a kutyafáját!” ma már enyhe szitokforma, hasonlóan jött létre a kutyafülit kifejezés is. A kutya számos szitkozódásban fordul elő, az írott nyelvben többé-kevésbé szépített formában. 1786-ból való ez az idézet: „Bizony hazudsz ám felele a’ katona, kutya illyen ollyan szedte vette Papja.” Dugonics András írja: „Ejnye! kutya menydörgős.” A szitokszók között „Az anyja piculáját!” hallatán is kevesen lehetnek, akik a picula eredeti ’aprópénz’ jelentésére gondolnak, pláne az anyával hozva kapcsolatba.
Az ügyefogyott személyre mondhatjuk, hogy balfácán. Ez is szócsavarás eredménye, hallatán már alig gondolunk a tabu testrésznévre. Barczfalvi Szabó Dávid 1787-ben még írásban is megengedi magának az eredeti alakot: „Te balfasz! vagyunk ám itt urak, kiknek a fejedelem vadászai se teszik ki szüröket.”
Ha valakit vagy valamit semmire vagy kevésre becsülünk, mondhatjuk: Fütyülök rá! Polgárjogot nyert, teljesen irodalmi rangú kifejezés. A beszélőben fel sem merül az a nem éppen illedelmes cselekvés, amely a kifejezés mögött meghúzódik. A fütyöl szavunk ugyanis nemcsak ’füttyhangot ad’ jelentésű. A népnyelvben „illedelmesen” jelenti az is, hogy valaki, főleg a fiatal gyerek a kerítés mellett, az istálló mögött ’vizel’. Ennek eszköze a gyerek, a „legényke” nemiszerve, „finoman kifejezve”: fütyölő, fütyi. „Fütyülni” azonban nem akármilyen növényre lehet, nem a kertben termesztett zöldségekre, hanem a kerítés tövében meghúzódó csalánra, bürökre, dudvára, olyan gyomokra, amelyeket „semmire sem becsülünk”, „figyelembe se veszünk”, tehát fütyülünk rá!
.
Murádin László
(Harasztos, 1930. november 29. – Kolozsvár, 2022. február 9.)

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala