Lelkem, kis ebecském,
hadd menjünk kettecskén
mindig, mindig előre;
kutyaszarok között,
nyers dúvadok között,
jussunk mindig tetőnkre;
hová leszünk ketten,
míg az élet lebben,
s mégsem vagyunk betörve?

Ihol szép virágom,
szép madaram, vágyam
mellettünk van mindig;
az a nagy Úristen,
távol ő is nincsen,
megyünk, ahogy illik;
menjünk egyre hárman,
az égben s a sárban
menjünk mind a sírig.

Most már se barátok,
se ábrándok, álmok
nem állnak elénkbe;
most már csak magunkban,
kő csattan utunkban,
de mi csak a fénybe;
csak vidáman megyünk,
már nem reménykedünk,
nyárból nyugodt télbe.

Forrás: szerző FB_oldala