Olyan ösvényeket választok, amiken kevesen járnak, vagy senki.
Ösvényeim a lábaimhoz igazodnak, kanyarodnak épp arrafelé, amerre én szeretném. Kutyám szaglássza a bokrok, fák tövét, szagjelzésekbe bolondul, úgy szólítom: Szerelem. Más a neve, de én így hívom, ha az erdőt járjuk. A fák közét kémlelem, ha nem vezetne Szerelem, megbotlanék, mert az őzeimet keresem. Naponta látom őket, örülök nekik.
Ha Szerelem beleszagol a levegőbe valamerre, közben megáll egy-két pillanatra, rögtön tudom, hogy arrafelé vannak, ha esetleg én nem látnám őket, akkor ő figyelmeztet.

Az ösvény már vagy egy kilométert kanyarog, amikor a hangaréthez közeledünk. Hirtelen hárman átfutotnak az ösvény északi oldalára, de rögtön látom egy fiatal bak a déli oldalon marad. Áll és néz, két óriás-barna szemével hipnotizál. Beszélni kezdek hozzá, mint ahogyan bármilyen állathoz szoktam, a legkedvesebb, legszelídebb hangomon. És nem mozdul. Egyszer arrafelé néz, amerre a családja ugratott, másszor felém. Szerelem is őt nézi, neki is szólok, hogy maradjon, ő az őz, ő a miénk. Mobillal lefotózom, meglep, hogy nem mozdul és nem akar elfutni. Ekkor tíz méterre vagyunk tőle, beszélek hozzá, ilyeneket mondok, hogy szia, ne félj, nem bántalak. Állandóan ezeket ismételgetem, miközben közeledünk felé. Meg vagyok győzödve arról, hogy egy bizonyos távolságon belül elfut majd, de akarom érezni a közelségét, a szeme melegét. Már mellette vagyunk a kutyámmal, ő is elfogadja ezt a találkozást, vagy három méter van közöttünk, talán egy pár centivel kevesebb, de a fiatal bak nem mozdul. A megbabonázott Szerelem ösztönei is csődöt mondanak, mert az állat hagyja, hogy elmenjünk mellette.

Másnap szintén ugyanarra vesszük az irányt, vágyom rá, hogy a tegnapi kedvest lássam, azt képzelem, követ a fák között. És egyszercsak meglátom őt, de jóval az előző napi hely előtt járunk még. Áll a fák között és bennünket néz. Szerelem is látja őt, odakiáltok, szia, hogy vagy kedves, aztán megyünk tovább. Érzem, tekintetével követ bennünket. Azt képzelem, utánunk fut majd és valamiképpen tudtomra adja, hogy újra itt van. A hangarét felé közeledünk már, és igen, hirtelen átugrik előttünk az ösvényen, diadalmasan. Utánakiáltok: szia, légy jó, vigyázz magadra, még találkozunk.
És így megy ez nap-nap után, már vagy egy hete.
Találkozunk, megállunk egy pár percre, majd megyünk tovább Szerelemmel, miután üdvözöltük.
– Szia, hogy vagy, vigyázz magadra!