Február hava,
nagy havak tava
lábam alatt már
csacsog a moha.

Jaj, hogy surran,
ágazik a létér,
fényt szublimál zölddé
a növényi vér.

Mennyi elemi kedv,
élés öröme,
akár nyers férfi
nemző ösztöne!

Megléptem esendőségem:
fa a hegy hátán,
mely minden évben
egy újabb rostgyűrűvel
jegyzi el magát

Ha meggondolom, voltból
megmentett vagyok,
most, hogy a télből
lassan kilábalok,
bár megfizettem
a misét és az áment,
hajam sűrűje
s pár fogam ráment.

Csak a NINCS toporog,
Mint ki jégen jár,
lépés helyett inkább
csak lazán kivár,
s közben neszezhet is körbe,
hogy juthat röviden
az egyről kettőre.

Február hava,
hova a java,
vajha kiderül
merre a tova.