Paródiák huszadik századi magyar írókról – Szalay Károly nyomán válogatta Cseke Gábor

Ilyen címen szenzációs irodalmi eseményszámba menő verskötet hagyta el a sajtót, amely a Dukduk költőcsalád idei legjava verstermését tartalmazza. A könyvben Dukduk András mellé sorakozik a családnak valamennyi hím- és nőnemű tagja, mégpedig Dukduk Ákos, Dukduk Béla, Dukduk Gyula, Dukduk Jutka, Dukduk Mihály és Dukduk Tamás. A mai magyar irodalom, amely nem ma, de még a tegnapnál, sőt tegnapelőttnél sötétebb, sőt legsötétebb őskornál tart, még értékelni sem tudja, hogy mekkora nyereség ez a könyv, amelynek címe egész program. Azonban a cím mindezek dacára mégsem fejezi ki azt a végtelen perspektívát, amely a tartalom olvastán lelki szemeink elé tárul, s amely nem a holnapután, nem is a jövő század, hanem maga a soha el nem érhető, nagy Jövendő…
Nekem kutyakötelességem szintén hozsannát zengeni ennek a könyvnek. Nem annyira kritikusi tisztemből kifolyólag, hanem inkább azért, mert néhány szegről és végről (vasszegről és vászon-végről) én is távoli rokonságban vagyok a Dukduk családdal. Ugyanis a kilenced unokatestvérem unokája dada lesz a legfiatalabb Dukduk lány dédunokája mellett. De meg azért is, mivel nemsokára magam is a nyilvánosság elé lépek egy kötettel, és így jóelőre leköteleztem a kiterjedt Dukduk család tagjait. Egyébként a jobban feldicsérhetetlen kötetből az alábbi óriásian magas szárnyalású, mélységesen mély verset közöljük mutatóba, amelyet bármelyikük írhatta volna:

A NAGY FENE

Mi vagyunk a Dukduk-emberek
S megehet a féreg, frász, fene,
Bár titkon bennünk szendereg
– Én érzem a szagát is: ősmeleg –
A magyarok karakán istene.

Mindegy, hogyha hím vagyunk, ha nőstény,
Jön értünk az őskaján Halál, ki sógorom
S megtörténik amaz ős tény,
Hogy – míg borzong a szűz orom –
Levisz minket a Nagy Fenébe
A Nagy Fenébe
Még egyszer: A Nagy Fenébe.

Név nélkül, Egyetértés, 1908 karácsonya


Ady Endre: LÉDÁHOZ

Látlak moszatnak, látlak enyvnek,
Látlak sósavnak, lila senyvnek,
Látlak mindenkinek.

Látlak sörital-boritaladónak,
Látlak iszapnak, csókfalónak,
Látlak mindenkinek.

Látlak pogánynak, dancs ősök ükének,
Látlak barnának, kéknek, szőkének,
Látlak mindenkinek.

Látlak árvíznek, kapupénznek,
Látlak szódának, hét sovány évnek,
Látlak mindenkinek.

… A fene egye meg, így kell ma írni,
Különben tíz évig lenne okom sírni,
Hogy ím magyar vagyok.

Név nélkül, Borsszem Jankó 1908. december 6.

Ady Endre: BORKÖZI HÉV

És jöttek a csődörös Herce-Hurcák,
Pántlikagiliszták, szürke kancavágyak
És selymes hajukkal felborzolták
A rétet, a barna ágyat.

És jöttek a Görbék, jöttek az Elipszisek,
És jöttek laposan a keserűvizek.
„Hé korcsmáros, te nagy Szesz-uzsorás!
Vékony legényed arannyal fizet.”

Életem inggomb, Halálom Madzag,
Reménykedésem Villamoskörte.
Az Isten, a Jézus, a Figura Gyurka
A kártyaváramat összetörte.

Írta: Lovászy Károly

Forrás: ujhet.com