„Bakkosok ünnepe“ vagyis „hushagyat“ azt jelenti Csikban, hogy most három napig tartó evés, ivás és mulatságból álló áldozat hozandó Bachus oltárára.
Már vasárnap délután „beáll a táncz“ és tart virradtig, mikor a tánczolók egy része eltávozik, hogy egy jó „tönköt“ hozzon a „bükkről”. Mihelyt azzal hazaértek, levetik a bocskort, felhuzzák a „degenyeges“ vagy kordován csizmát s mennek a tánczba.
Hétfőn este veszi kezdetét a „lagzi.“ Minden leány igyekszik kitenni magáért s hordják a különféle kalácsot, bort és mézespálinkát a tánczhelyiség melletti „kicsi házba“ (hátulsó szoba). A hosszan nyuló teritett asztalokról csak ugy mosolyog a sok „áldás“, de egyelőre nem szabad hozzá¬nyulni; csak a gazdának s a felelősnek van joga egy-egy üveg tartalmával megismerkedni, illetve „egy kortyra“ tánczközben a dusan rakott asztalhoz befordulni.
Éjfél után veszi kezdetét a közös vacsora, melynél a legények és leányok szivük választottjai mellett ülnek. Muzsikaszó mellett, jó kedvvel foly a dinom-dánom, melyet egy-egy csoport „maskura“ megjelenésével s ügyes vagy ügyetlen tréfálózásaival még élénkebbé tesz. Vacsora után ujra kezdődik a táncz. Hajnal felé elhatározzák, hogy ki öltözzék „maskurának“, ki „hajnalozónak“. Minden lány kedvese körül forgolódik s igyekszik tultenni a másikon, hogy kedvesére ő aggassa a czifrábbnál czifrább „rokoját“, ruhákat és „pántikákat.“
Felöltözés után jön a „hajnalozás.“ Szép sorban megindul a felcziczomázott legénység tarka csoportja az előre meghatározott utra. Furcsa benyomást tesz a szemlélőre a czigány-jelmezekbe öltözött csoport, hátukon egy-egy kiszenvedett malaczczal vagy foltos rézüsttel, ellentétben a festőileg öltöztetett „hajnalozókkal, kik folytonos kurjongatás közt minden ház előtt (kivéve a rosz hirben állót) megtisztelés jeléül megállapodnak. A felelős vagy a gazda, ki a zenészeket is vezeti, köszöntőt mond a benn levő házi gazdára s aztán a legényekhez fordulva, ily szavakkal ad kifejezést a legénység érzelmeinek: Hál’ Istennek, hogy megértük ezt a mái nevezetes napot s e nevezetes napon ha azt mondom, hogy az Isten a házi gazdát kedves csalágyával együtt sokájég éltesse: velem minyájan szivből egyetértetek.“ Erre, jeléül annak, hogy az illető „szivükbe hálózódott“, körben forognak; mire óriási „Eljjen!“ hasitja át a levegőt, ugy hogy gazduram kénytelen ki¬lépni, tele kupás üveggel a kezében, anyjok pedig egy tál „pánkóval“ (fánk), vagy „palacsintával“, a mely dicső dolgokat egy kézszoritás után a felelősnek nyujtja át s ez az italt a „budinkába“ (kis hordó) tölti a többihez, a kalácsot meg az „átalagba“ rakja. Igy megrakodva halad a menet házról-házra késő estig, a mikor ismét jó kedvvel tánczra kerekedik a legénység és leánysereg. Hamvazó szerdán reggelig folytatják, mikor aztán nagy sirás-rivás között eltemetik a „fársángot“ mindenféle szőrből-bőrből összetákolt öltönybe bujtatott és „lajtorjára“ (létra) fektetett „tollu fogu“ lumpáczius vagabundus személyében. Ezt négy legény szokta a hátán czipelni; utközben néhányszor a földdel érintkezésbe hozzák, de ugy, hogy baja ne essék. Mikor aztán az áhitatosságra intő harang megkondul, mindenki siet a templomba.

Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1881. febr. 27. 17. évf. 9. szám / A szerző FB-oldaláról