Ber­eczky a diák­ház­zal szem­ben, a Krok­kó – szo­cia­lis­ta ne­vén Akvá­ri­um – fö­lött la­kott 44 éve­sen, fris­sen ki­rú­gott ren­de­ző­ként, akut vá­ló­fél­ben le­vő férjként. Ke­mé­nyen dol­goz­tunk ve­le, mint­ha a mű­ked­ve­lés lett vol­na az egye­te­münk és az egye­tem a mű­ked­ve­lé­sünk. Na­gyobb si­ke­reink is vol­tak az elő­adá­sa­in­kon, mint a vizs­gá­in­kon. Annyi­ra, hogy Dál­noky Zsó­ka part­ner­nő­met a szín­ház is ven­dég­sze­re­pel­tet­te. És én? A szín­mű­vé­sze­tin köl­tő vol­tam, a fi­lo­ló­gi­án szí­nész let­tem. Há­rom tan­tárgyból a be­mu­ta­tó­mat ősz­re ha­lasz­tot­tam.  Ennyit en­ge­dett a tör­vény. Én meg tör­vény­tisz­te­lő vol­tam min­dig. Így a szep­tem­bert fi­lo­zo­fi­ku­san kezdtem. Ér­de­kes, ép­pen eb­ből a du­más tu­do­mány­ból nem tud­tam meg­szó­lal­ni. He­lyet­tem meg­szó­lalt a ta­nár:

– Ké­rem, fá­rad­jon ki!

– Ne tes­sék ha­ra­gud­ni, pro­fesszor úr, nem me­he­tek ki – mond­tam én is vég­re va­la­mit.

Most ő ku­kult meg kis idő­re.

– És mi­ért nem me­het ki?

– Mert a szín­mű­vé­sze­tin már is­mé­tel­tem másod­­­é­vet, most még van két vizs­gám, az egyi­ken meg fo­gok buk­ni, mert­ G. M. pro­fesszor úr nem né­zi jó ­szem­mel, hogy csak úgy át­irat­koz­tam, vi­szont egy tárgyból még lesz jo­gom új­ra­vizs­gáz­ta­tást kér­ni. Két tárgy ese­tén me­he­tek ka­to­ná­nak.

Mély, fi­lo­zó­fiai csend. Majd:

– Tud­ja, mit? Adok ma­gá­nak egy 5-öst. Je­gyez­ze meg a té­telt, mi­kor min­den­nel rend­ben lesz, ta­nul­ja meg és va­la­me­lyik szü­net­ben je­lent­kez­zék ná­lam.

Ál­das­sék a Tóth ve­ze­ték­név!

Ez­zel szem­ben G. M. tény­leg meg­hú­zott. De én nem húz­tam meg ma­gam, él­tem a ta­nu­lás­hoz va­ló jo­gom­mal, új­ra­vizs­gáz­ta­tást kér­tem, ame­lyen vég­re át­ver­gőd­tem, mint ki­csi taj­vá­ni a zöld­ha­tá­ron. Ez­zel meg­dön­töt­tem a hí­res ro­mán diák­mon­dást (for­dí­tás tő­lem):

Csak az el­ső öt év ne­héz,
Míg a har­ma­dé­vig elérsz.

Én négy év alatt ér­tem el! Rá­adá­sul úgy, hogy an­gol­ból is le­vizs­gáz­tam. A kol­le­ga­nőm­nek is si­ke­rült át­buk­nia az an­gol fő­sza­kra. Egye­dül al­kot­hat­tam cso­por­tot – 35 B –, és a cso­port­fe­le­lő­si tisz­te­met is meg­tart­hat­tam. Kü­lön nap­lót kap­tam a név­so­rom­mal és a fe­le­lő­söm meg­ne­ve­zé­sé­vel. Annyi­ra meg­sze­ret­tem, annyi­ra a hó­nom alá nőtt, hogy egyet­len kocs­má­ban sem hagy­tam el, so­sem vál­tam el tő­le, most is köny­ves­pol­com ékes­sé­ge, kis­hú­gá­val együtt, a ne­gye­dé­ves 52 B-vel, aki há­tul­ról néz­ve bom­bá­zó volt Viet­nam­ban (B52-es). Cso­por­tom nem is­mer­te a szét­hú­zást, min­dig az tör­tént, amit én pa­ran­csol­tam. Bi­zo­nyí­tan­dó, hogy kis csa­pa­tom meg­fogy­va bár, de tör­ve nem, ne­ki­du­rál­tam ma­gam a fi­lo­zó­fia­té­tel­nek.  Mi­kor már ló­ugrás­ban is fúj­tam, hu­szá­ro­san je­lent­kez­tem Tóth pro­fesszor úr­nál. Mi­re ő mo­so­lyog­va le­le­gyin­tet­te fő­nix-hety­ke­sé­ge­met, és le­lép­te­tett. Én meg elin­dul­tam az Élet fe­lé, mely új­ra előt­tem volt. Kép­vis­le­té­ben le is szó­lí­tott egy csi­ni­ba­ba az egye­tem fo­lyo­só­lyán. Élet, élet, de gyöngy élet volt szom­bat éj­sza­ka! Va­sár­nap dél­után te­rel­tem be ma­gun­kat a Krok­kó­ba, SOS-t mi­mi­káz­va a két cim­bo­rá­nak, hogy se­gít­se­nek meg­sza­ba­dul­ni a bom­bá­zó­tól. A je­le­net ha­mar össze is állt: Pé­ter ren­dez­te, én vol­tam a fő­sze­re­plő, Vir­gonc a part­ner­em, a csi­ni­ba­ba a kö­zön­sé­ges kö­zön­ség. Azt pró­bál­tuk elő­ad­ni, hogy ha­laszt­ha­tat­la­nul pró­bál­nunk kell a Diák­ház­ban. Si­ker­ünk volt. A szok­nya­vér­mes Pé­ter szin­te le­csa­pott a szé­kről, hogy ilyen má­ju­si Hó­fe­hér­két csak úgy ki­ha­zu­doz­tam a de­cem­be­ri ha­vas­eső­be. A röp­ke im­pro­vi­zá­ció jó­té­kony cé­lú volt, azt szol­gál­ta, hogy én nő nél­kül me­hes­sek a kol­le­gám kan­bu­li­já­ra, mi­ként ő azt szi­go­rú­an ki­kö­töt­te. Meg is je­len­tem elő­í­rá­so­san. Sza­ba­don. A szo­ba egyik sar­ka vi­szont nem volt sza­bad, ott csü­csült az ün­ne­pelt ba­rát­nő­je és a ba­rát­nő­je ba­rát­nő­je. A ba­rát­nő­je ba­rát­nő­je kol­le­ga­nőm volt. Edit­nek hív­ták. Né­met fő­sza­kos lé­vén, csak rit­kán tűnt fel a lá­tó­kö­röm­ben, s ne­kem ak­kor sem tűnt fel. A fi­lo­ló­gia kü­lön­ben is csaj­dzsun­gel. S én most itt ál­lok li­án nél­kül, ve­lem szem­ben egy le­ány, aki­nek nem tu­dom a ne­vét. És ez nem iro­da­lo­mó­ra, ha­nem kan­bu­li, itt mi va­gyunk töb­ben. És még­is… Né­hány óra és jó­né­hány po­hár múl­tán azon ka­pom ma­gam, hogy bá­tor­sá­go­mat össze­kap­va, eny­hén ki­bo­rul­va sut­to­gom Edit­nek a Na­gyon fáj-t. Ő is túl volt már az el­ső sze­rel­mén, aki há­rom évet volt má­so­dé­ves egye­te­mis­ta Sztá­lin­vá­ros­ban, il­let­ve már Bras­só­ban. A Nyár és füst­ben fel­fi­gyelt rám, most is fi­gyel­me­sen hall­ga­tott, Jó­zsef At­ti­lát is is­mer­te, de ezen az es­tén egyi­künk­től se ájult el. Tő­le vi­szont el­ká­bult az egyik szin­tén al­bér­lő gye­rek, aki se fi­zi­kai­lag, se szel­le­mi­leg nem volt tel­jes. Ki is hi­vott a gyö­nyö­rű hó­hul­lás­ba, hogy úgy­mond dönt­sük el, me­lyi­kün­ké le­gyen a csaj. Orosz pár­baj­hő­si­es­ség­gel men­tem az ud­var­ra, s mert a fic­kót nem ve­het­tem ko­mo­lyan, né­hány ke­re­sett mon­dat­tal le­lőt­tem. Bá­na­tá­ban le­fe­küdt a szo­ba kö­ze­pé­be, és nyom­ban ela­ludt. Azon­nyom­ban meg­bo­csá­tot­tam ne­ki, mert nem le­he­tett tő­le tán­col­ni.

Ha­nem az­tán Hó­fe­hér­ke ala­po­san meg­tán­col­ta­tott…!

Va­ká­ció, szi­krá­zó ha­vú, hold­fé­nyes es­te, csend van a fa­lu­ban, alusz­nak a lá­nyok, al­va is fü­lük­be cseng az ép­pen di­va­tos nép­dal: „An­nál az el­ső ügyet­len csók­nál, drá­gám”; anyák rég­volt gu­zsa­lyosok­ban fon­ják ál­mai­kat; a le­gény­ek már hor­tyog­va vá­la­szol­nak a lá­nyok­nak: „Szép, szép a sze­re­lem, áj­jáj­já­jáj­já”; apák szem­pil­lá­ja alatt szí­nes szá­nok rö­pül­nek ré­gi rend­ben – én meg nyü­szít­ve ka­pa­rom a ker­ti bu­di desz­ka­fa­lát. Vissza! Vissza az egye­tem­re! Már hol­nap! Még ma éj­jel! Teg­nap vet­tem ész­re, hogy az ál­la­po­tom meg­há­rom­szo­ro­zó­dott: trip­pe­res va­gyok. Vissza! Vissza az egye­tem­re! Akár má­so­dév­re is…

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ