Platthy Jenő anekdotája

Ha valaki szeret egy írót, mondta egyszer Tamási, akkor nem fontos vagy kötelező, hogy el is olvassa azt, amit ír. — Vannak írók, akiktől soha nem olvasok semmit. Van egy pár író, akikről kételyeim vannak, s ezektől elég, ha egy-egy könyvüket elolvasom. És egy nagyszámú írótól én mindent elolvasok, amit valaha is írtak.

Egy anekdotát is elmond Platthy Jenő. ’45—’46 telén a pesti Baross kávéházban voltak, az összehúzott márványasztaloknál kávéztak, a tél brutális volt, mert nem volt tüzelő, fűtetlenül maradtak a lakások. Ő és a húga éheztek. Heteken át csak napraforgóolajba mártott kenyeret ettek. – Az egyetlen hely, ahol esténként fel tudtunk melegedni, egy kávéház volt.

Áron szokása szerint Krúdy Gyulával való óbudai emlékeit hozta elő, mikor is haza akart menni. Krúdy azonban ellenezte azt. Mikor végre is Áron felállt, mert az éjszaka későre járt, Krúdy a félig tölt borosüveget Áronhoz vágta, ki elhajolt, s a borosüveg a falon tört össze.

Asztalukhoz somfordált a cigányprímás, Platthy úgy emlékszik, Fekete Lacinak hívták, harminc év körüli, tagbaszakadt, sötét bajuszos, mosolygós, csaknem kövérkés ember. Áron a Székely himnuszt rendelte, de a prímás megijedt, mert az a tiltott nóták listáján szerepelt. Csak testi fenyegetés kényszere alatt hajlandó játszani a himnuszt, mondta.

Erre Áron elrendelte, hogy én egy késsel álljak egy széken a prímás feje felett, amíg az eljátssza a Székely himnuszt. Így is történt, nem kis megütközésemre, mert minden pillanatban azt vártam, hogy egy rendőr a nagy kirakatablakon át meglátja, hogy mi folyik bent a kávéházban, s mindannyiunkat letartóztat. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt.



Platthy egyik albumába ezt jegyezte be Tamási: “Immáron huszonöt éve írok, és több mint húsz kötet könyvem jelent meg. És még mindig magam mosom és vasalom az ingeimet. Látsz valami megnyugtatót számomra a jövőben?”



Platthy Jenő Tamási Áronról. Forrás: Bán Péter, Hargita Népe 1999. május 21.

Platthy Jenő, író, költő,1920-2002