A zajos hatalmak nevében
lelkünknek ámen, testvéreim,
a ló teje legyen mindnyájatokkal,
velem a szeszek, a mákonyok,
vizsgáljuk meg az aprószenteket,
a tapló sejteket, a szuvas genézist,
beléjük oltva a próféták titkai.
Bántsuk meg egymást méltóképpen,
miképpen belénk hasítanak
az ökörsorsok csorba szikéi.
Harmad- negyedízig, örökétiglen,
áldunk téged, virtus.

Viszek egy Istenben annyi
elparittyázott életet, halált,
amennyi rendre kipotyogott
a szitává lőtt emlékezetből,
egyetek, igyatok, dorbézoljatok,
tisztelettelen dícsőségben,
eljön az ország, aztán elmegy,
farzsebében egy papírfecni,
egy sárga aszkézis cserzett bőre,
tógája, emlékkönyve,
meghív asztalához az éhes Kronosz,
hányjuk le egymást, testvéreim.

Temessük el szívünket, a kárhozottat,
emeljük fel a takarót,
köszöntsük egymást a bagoly fejével.
Talán nem sérül lelketek,
ha ebben a leckében azt is elmesélem,
hogy intergalaktikus, óriási fingról
álmodom, amely lüktetve, dübörögve,
mint a pulzus, mint a gyűlölet
áthömpölyög az öntelt univerzumon,
az Úr meg a konyha szentélyében
magára veszi a világ bűzeit
majd égre pöccint egy szál gyufát.

2022. február 22.