Cseke Gábor: Tapló és kova
háborúk
taplója
szikkad a kályhán,
romlik az alvóban a vér
kipirulva lesiklom lécem puha fáján
karcsú nyomom a hóban – szakadó kötél
hevítő bunda
hűvös visszájára fordul,
szelíd éjjeli tűz
fogát növesztve ég
s mind, ami érthető, csöndes nyugalmat érlel,
vacogva ébred, mint a tűrt cseléd.
csak a tapló
(a vén szalonnabőr)
kunkorodik sziszegve a kályhán
s valahol a kova is fickándozik
mint feszülő, beteg ér apám szíve táján
Pusztai Péter rajza