(P. Piccaso-nak)

Néha úgy írok
széttaposott roncsokról,
s az egyszemű, merőlegesen
tüzelő Napról,
mintha szavakba másolnám át
a Guernicát.
De az emberek nem értik
a villongó ékezetek aggodalmát,
túl sorok kormos kupacain,
nem olvasnak közökből kilátást,
mint ahogy a Te időd vásznain
sem ízlelték a letaglózott
világ szétfröccsent színeit.
Tudod, példátlan Pablom,
néha úgy gondolom,
hogy valamikor, régéletben,
együtt ültünk egy vízparton,
lábunkat lógatva a mélybe:
néztük túlnan a lovakat,
mint vágtáznak, habzó
nyakukat nyújtva a szélbe
s megtorpanva visszanéznek,
mint madonna-szemű modellek.

Forrás: BarackMAg
*