Nem vagyok szakértő, nem is ezért írom ezt a bejegyzést. Hanem azért, mert látom, többen mérlegelnek, „az amerikaiak is megtették a magukét”, „senki sem ártatlan” és más ilyeneket posztolnak, most, amikor ezzel nem megyünk semmire.


Hiszen ilyen érvek mindig voltak, vannak és lesznek. Hitler a németek első világháborút követő indokolt sértettségére támaszkodhatott, ki is használta. Sem ő, sem számtalan követője nem gondolt arra, mibe kerül a jóvátétel. Mint tudjuk, Hitlert végül a „gyáva németek” sorsa sem érdekelte, hiszen nem töltötték be a hivatásukat. Aki a hazát emlegeti a háború indokául, az tömeggyilkos, semmi más.

https://www.youtube.com/watch?v=-jj-PaqFrBc

Már nem ilyen-olyan asztaloknál ülünk, hogy a véleményünk ne lenne cinikus, ha ilyeneket mondunk. „Megváltozik a világrend, de nem baj”. Nem is lenne baj, ha körzővel-vonalzóval változgatna, de sajnos fegyverekkel változik, és emberi életeket követel. A kereszténység közepén vagyunk, ne gondoljuk, hogy bárkinek az élete feláldozható bármilyen igazság nevében.

Különben az is biztos, amit a Kaddis a meg nem született gyermekről című Kertész-könyvben olvashatunk: „csak az a baj, hogy így születnek a legendák, az ilyen ‘objektív’ lírai művekből, az ilyen tudományos rémregényekből tudhatjuk meg, hogy a nagy embernek például kiváló taktikai érzéke volt ugyebár, mintha minden paranoiás és mániás bolond nem éppen a kiváló taktikai érzékével tévesztené meg és ejtené kétségbe környezetét és orvosait, aztán, hogy a társadalmi helyzet ilyen meg olyan volt, a nemzetközi politika meg pláne ilyen volt meg olyan, azután, hogy a filozófia, a zene meg az egyéb művészi hókuszpókuszok megrontották az emberek gondolkodásmódját, főként azonban, hogy a nagy ember végeredményben, szó, ami szó, nagy ember volt, volt benne valami megejtő, valami lenyűgöző, röviden és tömören: valami démoni, úgy van, démoni vonás, aminek egész egyszerűen nem lehetett ellenállni, kivált, ha nem is akarunk ellenállni, merthogy éppen démonkeresőben utazunk, ocsmány ügyeinkhez, ocsmány vágyaink kiéléséhez már réges-rég éppen egy démon kellene, olyan démon persze, akivel el lehet hitetni, hogy ő a démon, aki minden démoniságunkat a vállára veszi, egy Antikrisztus a Vaskeresztet, és nem szökik ki pimaszul a karmaink közül, hogy időnek előtte felakassza magát, mint Sztavrogin.”

Ne essünk bele a „nagy ember” csapdájába; akarjunk ellenállni.

Forrás: A jódeménység foka