Gergely Tamás: AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK UTÁN Szóval a Kim Dzsong Un ”nyitása” következtében Észak-Korea is részt vett a dél-koreai olimpiai játékokon. Együtt vonultak fel Déllel, sőt, egységes női hoki-csapatot alkottak. Sikert nem a pályán vagy az arénán, hanem a diplomáciában értek el: a diktátor húga egy levegőt szívott az amerikai külügyminiszterrel, meghívta magukhoz a dél-koreai […]

Hogyan váltunk idegenné – saját hazánkban, és saját erőnkből? Talán ez lenne a témája Vida Gábor regényének, melynek a címe: Ahol az ő lelke. Elég furcsa címe van ennek a regénynek – de el kell olvasnunk figyelmesen, hogy rájöjjünk: miről is van szó?

Hadd beszéljek ma délután egy kissé haza, azaz hadd legyen szó a médiáról, mert több erdélyi magyar napilap ünnepli ezekben a napokban megjelenésének fél évszázados évfordulóját. Ötven esztendővel ezelőtt, a megyésítéssel egyidőben, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és másutt több megyei napilapot is létrehozták – természetesen a román helyi lapokkal egyetemben – vagy átszerveztek olyan újságokat, […]

A Lidlben egy kis lurkó játszik, szaladgál körbe-körbe, a szüleire pislant, akik azonban nagyon belemerültek a vásárlásba, így kissé még megpördül, figyel, nézik-e, nem, még nincsenek sokan, a bevásárló kocsik nem verik le egymást.Van hely itt most bőven bújócskázni is.

Áprilisban lett volna 83 éves VITÁLYOS ILDIKÓ. Ha életében nem, halálában üzeni most már örökké: a színésznek játszani kell! Egyszer csak elküldték nyugdíjba. Attól kezdve nem járt színházba. Otthonról figyelte vérző szívvel, mit művelnek imádott színházával.

Vannak emberek, akik – kezdeném a mondandómat, de lehanyatlik a tollam. Mindjárt mentséget, magyarázatot keresek annak, akiről-amiről írni szeretnék. Hogy abszurd világban az a normális, aki úgy gondolkozik, ahogy lehet. Abszurdisztánban normális az abszurd.

Rengeteg gondolattal és kérdéssel a fejemben, hideg, napsütéses januári délutánon indultam Berta nénihez fotózni. A szomszédban lakó, állandóan felügyelő unokaöccse segítségét kértem, mert mégiscsak könnyebb dolga van egy fotósnak, ha ismerőssel és nem ajtóstól ront be egy száz éves nénihez: – Csókolom, fényképezni jöttem újra!

Az úgy kezdődött, hogy főállásban iro­da­lom­tanár va­gyok. Kez­det­nek elég rossz, ugye? Nos, nemrég meg­je­lent a Hu­szonnégy c. új regényem, s egyik cik­lus­kezdő (ki­len­ce­di­kes) diákom megkérdez­te: a tanár úr ak­kor immár sztár? Mielőtt kinyöghet­tem vol­na, hogy kikérem ma­gam­nak, sztár a fene, a többi­ek már le­hur­rogták: ugyan, de­hogy! És ki­fej­tették, hogy a sztárság nem egy írónál kezdődik, […]

Állítják, év eleje táján nagyon fontosak az első dolgok, mert talán irányt szabhatnak az esztendőre. A vár-laki „irodalmi egylet” tagjai és barátai nem bíztak semmit a véletlenre. Legyen a jókedv, a vidámság, a humor az év indító motívuma. Idei első találkozásuk vendége Székely Szabó Zoltán.

„De csak halad tovább az élet, én már nagyon nem félek// Én már nagyon nem remélek, mert mi voltunk a fékek// Nem nézek ki a fejemből üresen, csak rühesen// Morgok mint egy kutya múltamra egész ügyesen (ügyesen, ügyesen)…” Véletlen, hogy éppen a Magyar Kultúra Napjának reggelén került a kezembe ez a régi blogbejegyzés? Méghozzá a […]

Az én Koreám / 2018. Január 10. Még ezen a télen megjelenik Az én Koreám című könyvem, melynek legtöbb részletét a Káfé publikálta. Benne igen szomorú kép alakult ki Észak-Koreáról. Már a kommunista rezsim végét is megjósolom, közben most igen megváltozott a kép, azaz békésebb szelek fújnak.

Amikor az Európai Unió bürokráciájára utalnak, mifelénk egynémely politikusok a leggyakrabban azt hozzák fel, hogy azok a fránya brüsszeli hivatalnokok inkább az uborka görbületével foglalkoznak, semmint a kisebb-nagyobb nemzeti közösségek alapvető érdekeit helyeznék munkájuk középpontjába.

Csoda történt: az alkotmánybíróság döntésének megfelelően folytatódhat az eljárás a TelDrum által lenyúlt összegek ügyében, így tehát nem kizárt, hogy az államnak sikerülhetne visszaszereznie a csaknem 24 millió eurós kárt, amelyet a szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea érdekeltségébe tartozó cég okozott az országnak. Pontosabban: az adófizetőknek. Mert azért az államot is mi, az adófizetők finanszírozzuk, magyarán: […]

B. Tomos Hajnal: Üdvözlet a Káfé olvasóinak Ne az ünnep, hanem az EMBER legyen boldog! Cseke Gábor: Mit ad az ég?! Csakhogy mit ad az Ég?! Az ember csak akkor döbben igazán ember-voltára, amikor boldogtalan.

A pár nappal ezelőtti bukaresti metrós gyilkosság óta, amikor egy elborult agyú hölgy a közelgő metrószerelvény alá lökött egy gyanútlanul a peron közepén telefonálgató másik hölgyet, aki szörnyethalt (ráadásul a gyilkos valamennyi idő elteltével megismételte volna tettét, de második áldozata szerencsésen kicsúszott a kezei közül),

Több mint tíz éven át kerekedett fel a csíkszeredai fotós minden karácsony táján, hogy elkísérhesse azt a csobotfalvi hagyományőrző csoportot, mely a karácsonyi ünnepkör részeként nem csak falujukban és környékén mutat be hagyományőrző betlehemi játékot, hanem ellátogattak a moldvai csángómagyarok lakta falvakba is.

1946. április elsején John Phillipsnek, a Life fotóriporterének sikerült tréfás fotóriportot készítenie a szinajai királyi kastély kertjében az akkori román király, Mihály közreműködésével. Megkérte ugyanis az uralkodót, hogy álljon modellt néhány trükkfelvételhez, amin ő szerepeljen, meg az amerikai gyártmányú terepjárója, amint a kastély meredek lépcsőjén éppen lefelé ereszkedik.

A nagykőrösi Arany János gimn ázium önképzőkörében történt pedig, hogy egy feltűnni vágyó ravaszdi diák, saját verseként Ady Endre Nem adom vissza című versével pályázott. Meg is kapta a zsűritől a lesújtó, elutasító véleményt:

Az osztrák főváros I. kerületében, kőhajításnyira a császárok egykori palotájától, a Burgtól született gróf Széchenyi István (1791–1860). A Herrengasse 5. szám alatti épület, az egykori szülőház falán 1966 óta kétnyelvű márványtábla örökíti meg a 19. század magyar polgári átalakulása legmarkánsabb alakjának emlékét. 

Az olasz városka, amely nem egyszerűen a szlovén határnál, de kifejezetten a szlovén határon fekszik, magyar szempontból is tartogat meglepetést. Ilyen volt például Gyulai Sámuel (1803–1886) magyar gróf is. Gyulai nemcsak kedvelte a helyet, de le is telepedett ott, s a város iránt táplált rokonszenvét 1877-ben egy díszes szökőkút ajándékozásával fejezte ki.

Amint péntek délelőtt nézelődve, beszélgetve a marosvásárhelyi könyvvásáron kóvályogtam ezernyi meg ezernyi könyv, sok-sok ismerős író, költő, szerkesztő és újságíró között, eszembe jutott, milyen nagy bajban lennék, ha valaki most megkérdezné: melyik a kedvenc könyved?

Ebben a nap mint nap ránkzuhanó információ áradatban egy olyan, roppant érdekes hírt találtam, amelyet a hazai médiában még viszont nem láttam, nem olvastam, nem hallottam. Az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban jól érezhetően és jól mérhetően elkezdett felfele ívelni a papíralapú sajtótermékek előfizetése.

…Bevallom, szurkoltam Katalóniának. Szurkoltam már amikor meg sem voltam: amikor a Napóleon császár elleni függetlenségi háború idején egyesült végérvényesen Spanyolországgal; amikor 1939-ben Francisco Franco csapatai elfoglalták Barcelonát.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház idén 35 éves. Egész évben, minden rendezvényükkel erre (is) emlékeztetnek. A napokban egy régebbi munkatársuk kiállításával. Bischof Sándor 1945-ben született Szegeden. 1971-től a Szegedi Nemzeti Színházban díszletfestő, szcenikus. 1982-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapító tagjaként nyugdíjazásáig itt dolgozik. A nagy sikerű Húsvét című, Ruszt József által rendezett előadás is […]

A hiánypótló 267 oldalas doktori dolgozat: Mellan två stolar — Författarskap i Sverige med ungerskpråkig bakrund 1945-2015 címmel jelent meg az Uppsalai Egyetem kiadásában. Ugyanis eddig alig jelent meg svéd nyelven írás arról, hogy ebben a menekülteket régóta szívesen befogadó országban számos magyar és magyar származású író élt, él és alkot anyanyelvén, többen pedig svédül […]