Születésnapi beszélgetés a 80 éves dr. SZEKERES Gerő építészmérnökkel, hegymászóval, Erőss Zsolt alpinistatársával

Kérdez: SZÉKELY Ferenc

 

(Folytatása az elsõ résznek.)

 

‒Mi szükséges ahhoz, hogy valaki hegymászó legyen?

‒ Az alpinizmus nem könnyű és nem biztonságos sport. A mászónak bizonyos egészségi, fizikai és technikai feltételeknekkell megfelelnie. Az állandóan jelenlévő rizikófaktor legyőzéséhez szükség van a pálya nehézségi fokozatainak és hosszának ismeretére (II–VI. fokozat), a váltakozó időjárási viszonyok kivédésére, valamint fizikai és pszichikai egyensúlyra. Mászás közben jöttem rá, hogy a fizikai erőnlétnél mennyivel fontosabb a kitartás és a cél elérésére irányuló akarat. Megtanultam, hogy a mászás minden legyőzött métere a türelem és a kemény erőfeszítés eredménye, amihez szükség van egy hasonló felkészültségű mászótársra is. Létezik egy alpin tízparancsolat, amely előírja: Becsüld hegymászótársad, és bajban el ne hagyd! Egy sziklafal megmászása általában párosban vagy több mászó jelenlétében történik, a pálya hossza, nehézségi fokozata, időjárási viszonyok stb. függvényében. Az esetek többségében a résztvevők egymást ismerő klubtagok, vagy már sok falat együtt mászó, megbízható társak. A leggyakorlottabb, legjobb erőben levő mászó tölti be mindig az előmászó szerepét. Összeszokott kötélpárosnál szokás a váltogatott előmászás. A második mászó, az úgynevezett szekund főszerepe az előmászó biztosítása, a biztosító stand kiképzése stb.

 

 

‒ Hogyan komunikálnak a hegymászók?

‒ Az előmászót rendszerint már néhány méter után eltakarja a sziklafal hajlása, s a kötéltársak nem látják egymást. Az egyetlen összeköttetés közöttük a kötél. A jól összeszokott csapattársak között nincs szükség beszédre ahhoz, hogy pontosan tudják: mit tesz, vagy mit akar a másik. A heves vezényszót úgy választják meg, hogy hangzásban ne hasonlítsanak egymáshoz. Például a kötélmanővereket a LAZA és FESZES szavakkal irányítják a szokásos kötélbehúzásnál, az erősebb feszítést TARTS MEG kiáltással kérik.

‒Mikor és hol kezdted az első nagy kalandra való felkészülést?

‒Az ismeretek elsajátítását, mint már ermlítettem, a jászvásári Alpinodrom falán kezdtem, és a Békási-szorosban folytattam, Emilian Cristea érdemes sportmester iskolájában. Az első igazi sikert a szoros alsó részén található, Fekete repedés nevet viselő, V-ös fokozatú fal megmászása képezte. Ezt követték más szorosbeli falak, főleg a Déli-Kárpátok hegyei: a Királykőn, a Bucegi-hegységben és a Fogarasi-havasokban megvalósított mászások.A ’70-es évek végén jöttem rá, hogy ezek a mászások felkészítőként is szolgálhatnakaz annyiszor megálmodott magashegyi túrákra.

‒ Melyik volt az első jelentősebb sikered?

‒ 1981 nyarán először másztam meg az Európa tetejének számító, 5642 méter magas Elbrusz-csúcsot.

‒ Mit érez az ember, amikor fent van a tetőn, és halkan elmondja: Köszönöm, Istenem, sikerült…

‒ Példaként idézek az Everest ’96 expedíció naplójából:„Fél hét óra után bújok ki a sátorból, és próbálok mozogni, már amennyire bő ruházatom meg felszerelésem engedi. Rögzítem a magashegyi lábbelimre a biztonságos hágóvasakat, felveszem a nem túl súlyos hátizsákot, és az előttem álló hófal meg a hegy felé fordulok. A családomra gondolva, elmondok egy rövid imádságot. Bár néhányszor előfordult, hogy egyedül indultam a fenti zónák és csúcsok felé, a mostani, óriás Everest egy picit rám ijeszt, és sokkal nagyobb koncentrálásra késztet. A köves, sziklákkal teletűzdelt szakasz 7200 méter fölött egyre nehezebbé válik, de ezen a szakaszon még elég biztonságos a haladás. A hőmérséklet 12°C, és a látási viszonyok is elfogadhatók. Az elém táruló északi fal óriási filmvetítő vászonra hasonlítva mutatja be csak az ő számára kialakított jellegzetes formai elemeket. A nyereg baloldalán, a szélviharok által szabdalt, párkányokkal és hóval fedett, meredek falfelület látható, kivételt képez a felső harmad változatos, nehány helyen csupasz, sziklás része. A jobboldali nagyon meredek, északi falszakasz felső peremét (tetejét) képezi, a földünk »harmadik pólusát« és egyben a legmagasabb, 8848 méter magas Everest, illetve tibeti nyelven Csomolungma (a Hó Istenanyja) nevet viselő csúcs.

Innen lentről, 7400 méterről nézve a csúcs különleges piramisformát képezett ki magának, és kiemelkedik a fal síkjából. Én közben felfelé haladva követem a sziklába vésődött és helyenként hóval kitöltött útvonalat. Kevesebb mint 100 méter megtétele után, 7480 méteren, kit látnak szemeim, mint a lefelé igyekvő Erőss Zsoltot. Megöleljük egymást, és szinte viccesen egyszerre ejtjük ki: Ez egy picivel nagyobb, mint a mi Békási-szorosunk falai… Két kis csoki elfogyasztása után még néhány mondat erejéig másról is szót váltunk. Mindkettőnket sürget az idő, s abban maradunk: majd lent folytatjuk… Én felfelé próbálok haladni, a hó és a jég borította északi nyereg egyre nehezebb fenti szakaszán, ő pedig lefelé. 7600 méteren kezdek elfáradni, és egypár 15-20 méteres emelkedő megtétele után belátom, hogy nagyobb reszkír nélkül eddig volt értelme… Lehet, hogy felértem a 7700 méteres magasságra is, amely a továbbiakban az akklimatizációs programom utolsó szakaszát fogja képezni. Jelen esetben észrevettem, hogyha nem is a legideálisabb feltételek között, de engem elfogadott az Everest, megengedte, hogy az eddigi magassági szintig feljussak, és legyőzzem kételyeimet meg saját gyengeségemet. Ezek után mint kipróbált csapattárs, részt vehetek a következő csúcs felé irányuló mászásban. A fentieket követve, rövid pihenés után, az Everest nemcsak hogy elfogadott, de meg is ajándékozott egy különleges természeti jelenséggel. Csodák csodájára megnyílt az ég az előttem elterülő óriási fal fölött. A gomolygó felhők felköltöztek a főgerinc fölé, és körbetáncolták a napfényben tündöklő csúcspiramist: a világ tetejét. Kissé elérzékenyülve, könnyező szemmel veszek búcsút az Everest északi falától, amelyhez annyira, emberi és magassági közelségbe kerültem…”

‒ Akik feljutnak a tetőre, általábanj elet vagy üzenetet hagynak?

‒Én a mászás történetével kapcsolatos szimbólumokra szoktam gondolni, amelyek nem igazán hagynak nyomot a csúcson. Az eddigi legmaradandóbb nyomot az Amerika tetejét jelentő, 6962 méter magas Aconcaqua-csúcson bejegyzett, általam írott szöveg jelentheti. Az itt található, jól tárolt és védett fémdobozban, a név, ország és a csúcsra jutás időpontja mellett a következőket írtam: A magashegyek világa nagy megpróbáltatásra késztetik a bátrakat, de a szépség hálájával áldoznak a csúcsra jutóknak.

‒ Milyen emlékeid vannak a megmászásra kiszemelt hegy lábához való utazásról? Kik álltak melléd?

‒ Az odautazások általában nagy reménységgel, sikeres felkészítőtúrákkal kezdődtek. Erkölcsileg sokan álltak mellém. Így például az Everest ’96 expedícióra való indulás előtt, a bolyais osztálytársaim 15 tagú köldöttsége egy vándorbottal és egy varrottas tarisznyába csomagolt szalonna – meg vöröshagyma – készlettel ajándékozott meg. A helyi sajtó, a Népújság és az Arhing tervezőirodánkhoz közel álló intézetek gratuláltak, sok sikert kívántak. Ezek közül egyesek anyagilag is segítettek. A legérdekesebb jelzést egy hidegvölgyi roma ismerősömtől kaptam, aki a Himalájáról való visszatérésem után bevallotta: sokkal többet imádkozott értem, mint az édesanyjáért.

‒ Hogyan történik a felkészülés a hegyi túrára?

‒ Példaként idézek a Pamir-hegység Lenin (Cioco-Su)7134 méter magas csúcsára irányuló expedíció felkészítő programjából:„Hargitai Szabolcs kollégámmal együtt megkezdtük a felkészítő edzéseket a Fogarasi-havasokban. Itt a Bâlea-tó menedékházban laktunk, és a Șeaua Capra-Vânatoarea lui Buteanu 2507 m, Negoiu 2535 m, Caltun 2522 m csúcsok között túráztunk. A változó nehézségű hegyi ösvényeken és hófoltokon alpin technikai edzéseket tartottunk. Kipróbáltuk a magashegyi túrákon alkalmazható fogásokat, és szimuláltuk a különböző helyzetek okozta nehézségek megoldását. Különleges hangsúlyt fordítottunk a kicsúszások gyakorlására, felkészítésére és megállítására a jégcsákány és más kiegészítő eszközök segítségével.A mindennapi erőnléti felkészítőink abból álltak, hogy a Bâlea-tó menedékház és a Kecske-nyereg (Șeaua caprei) között lévő, mintegy 360 méter szintkülönbséget és 40 fokos lejtőt, kövekkel megrakott, 35-45 kilogrammos hátizsákkal tettük meg. Visszafelé szaladtunk. A futást a transzfogarasi műúton folytattuk más és más távolságok megtételével…”

‒ Hány 5000 m feletti csúcsot hódítottál meg?

‒ A csúcsot sohasem lehet meghódítani. Örökkön örökké ott volt, van és lesz. Esetleg miliméterekkel nő, mint az Everest, vagy erodálódik, mint az Aconcaqua és más csúcsok. Az általam megmászott 5000 méter fölötti csúcsok: a Kaukázus-hegységben levő 5642 méter magas Elbrusz-csúcs, amelyet kétszer másztam meg: 1981-ben és 2006-ban. A Pamir-hegység 7134 méter magas Lenin (Cioco-su) csúcsa, 1995-ben. A Himalája-hegységben található, 8848 méter magas Everest-csúcs, amelyre 1996-ban, az egyéni mászásom során 7600 (7700) méter magasságig jutottam fel. Az Everest képezi Ázsia tetejét. A Kalapatar-csúcson – szintén a Himaláján‒ 2008-ban jártam, 5545 méter magas. A Kilimandzsáró-hegység 5895 méter magas Kibo-csúcsa (Uhuru Pech) jelenti Afrika tetejét, amelyet kétszer sikerült megmásznom: 1998-ban és 2008-ban. A 6962 méter magas Aconcaqua-csúcson, Dél-Amerika tetején, 2003-ban jártam. 2004-ben voltam a Grand Canyon-csúcson (USA), 2007-ben pedig Ausztrália keleti felében,a Kosciuszko-csúcson, amely, bár a legmagasabb a kontinensen, „csupán”2228 méteres.

‒ Hányszor próbáltál feljutni a világ tetejére, a Mount Everestre?

‒ Kétszer. Először egyéni mászással 1996. május 2-án, amikor feljutottam a 7600-7700 méter magasságig. Ezt követően úgy értékeltem, hogy csak expedíciós csapattársként vehetek részt egy következő mászási kísérleten. Ez 1996. május 18-án el is kezdődött, de a Reinhard Wlasich 8250 méteren bekövetkezett halála véget vetett a csúcskísérletnek. Engem a tragédia híre a 7100-7300 méteren levő falszakaszon ért utol.

‒ Épp tíz éve hunyt el Erőss Zsolt, akinek 2002 májusában sikerült feljutnia a „világ tetejére”, magyarként elsőnek. Milyen volt a kapcsolatotok?

‒ Erőss Zsolttal az 1996-os Everest- ésa 2008-as Kilimandzsáró-expedíción csapattársak voltunk, s mint erdélyi származásúak, sokat voltunk együtt. Idézek a Központcímű Maros megyeihetilap 2010. december 8-i számában megjelent interjúból: „– Marosvásárhelyen lakik dr. Szekeres B. Gerő alpinista, építész, aki rögbijátékosként és atlétaként kezdte sportolói pályafutását, majd sporthajózással és hegymászással folytatta, ismeri-e őt?

‒ Persze, Gerő nagyon kedves ismerősöm, tagja volt ő is az Everest 96 Nemzetközi expedíciónak, amellyel 7600 méteres magasságot teljesített. Tudom, hogy Gerő megmászta az Elbruszt, a Kilimandzsárót, a Pamírt és az Aconcaquat is…”

A Zsoltotért tragédiáról, több okból kifolyólag,nem nyilatkozhatom.

‒ Amikor fönt vagy a sziklán, ég és föld között, a lét ésa nemlét cérnavékony reményfonalán, és érzed, hogy Isten feléd nyújtja a kezét, Te mit csinálsz?

‒ Példaként a Pamir-hegység Lenin-csúcs (Cioco-su) mászásáról idézek: „13 óra 30 perckor elérem a felső gerincet. Felemelő érzés fogott el a közeledő csúcs láttán. Megfeledkeztem a kínzó melegről és a puha, süppedő hóról, amelyben időnként derékig tűnök el. Következik egy újabb meredek oldal 6900 m-ig, az első csúcsig. Ez nem olyan nehéz mászás, viszont eléggé veszélyes az egyéni mászó számára. Az eddigi fokozott figyelem és elővigyázatos mászás kimerített, de a szájfájás is kínoz. Következik a félkörív formájú hegyoldal megmászása 7050 m-ig, amely a csúcspiramishoz vezető utolsó előtti emelkedőt képezi. Egyre fáradtabbnak érzem magam. Sajnos a magas hegymászás egyik átka, hogy az emberi szervezet nem tudja pótolni rendesen a szövetek sorvadását és az egyre erősödő légszomjat. Ezek adnák a magyarázatot az ezt követő tetteimre is, tudniillik nem emlékszem pontosan, hogy mikor vettem le a hátizsákomat, miért ültem le pihenni, hogyan vettem ki a fiam fényképét a hátizsákból, és tartottam a kezemben. Szerencsémre az utánam érkező és csúcsra törekvő, kissé megkésett két lengyel mászó a »romantikus alpinista« jelzőt használva, felköltött, és a hátralevő 7050–7134 m közötti szintkülönbséget a csúcsig együtt tettük meg. Felérünk a csúcsgerincre, és átmegyünk a három főpuklin. Ahol a magasságmérő 7135-36 méter között játszadozik, ott megállunk, a reális csúcsmagasság 7134 méter. Ez a magasság az Oroszország területén fekvő Pamir-csúcsok közül az előkelő második helyet foglalja el. 1995. augusztus 2-án 14 óra 30 perckor fenn állunk a Pamir hegyóriás 7134 méter magas Cioco-Su (volt Lenin) nevű csúcsán.A kilátásban sajnos csalódtunk.6500 méteren még tiszta égbolt lévén, nagyon hatásos volt a számtalan kicsúcsosodó gerinc, a hosszú, impozáns gleccser és a Pamirra jellemző vörös morénákra való rátekintés. Most azonban magasan álltam, jóval a környező hegycsúcsok fölött, és így a táj alattam ellaposodott. 16 napon keresztül nap mint nap a szemünk előtt álltak a meghódítandó, akár 1000 méter fölötti sziklafalak, amelyek most oly kicsiknek tűnnek. Megváltozott az emberi szem által értékelt eddigi lépték. Fölöttem semmi más, csak a csodálatos kék égbolt, az UNIVERZUM, a maga titkaival. Viszont a 7134 méteres magasságból végre lenézhettem az eddigi, hol mellettünk, hol előttünk, hol közvetlen mögöttünk megjelenő 6800 méter magas, nagyon impozáns, 24. Pártkongresszus nevű csúcsra.

Azt mondják a kollégák, hogy még nagyszámban vannak pártaktivitást viselő csúcsok, mind a Pamir, mind a többi, volt Szovjetunió területén levő hegyláncolatokban. Így például a részben Kínától elkaparintott, több mint 3000 km hosszú belső-ázsiai Tien-San hegygerinc legmagasabb pontja (7439 méter). Érdekességként: az 1940-es évek végén egy-egy hétig a Sztálin nevet viselte ‒ a csúcsra jutó orosz alpinisták jóvoltából ‒, majd a következő héten a kínai alpinisták átváltották a lemezt a Mao Ce-tung névre. Így folyt ez az ̓50-es évek közepéig, amikor a hidegháborús feszültség a két kommunista testvér ország között vajmi keveset csökkent, és a csúcs elnyerte a végleges Győzelem (Pobeda) nevet.

Közben folytatjuk csúcsi aktivitásunkat. Mindhárman kőzetmintát veszünk, és boldogan lefényképezzük egymást. Én elmondtam az imádságom, a köszönetet a hegynek, és utána a másfél éves kisfiam és feleségem fényképét csodáltam ebben a magasságban. Tudom, hogy az élet motorja: a család, a szeretet és a hit. Biztos vagyok benne, hogy sokat segítettek a csúcskísérletemben is…

Klasszikus kép készül a felemelt jégcsákánnyal és a nemzeti színű szalaggal, majd a divat kedvéért lefotózom az Arhing tervező iroda miniatűr cégtábláját, ahol mint tervezőmérnök aktiválok. Ez jó, mert beugornak a képbe a kedves kollégák. Őket is tisztelem! Sajnos a látási viszonyok percről percre romlanak, és nem tudjuk leolvasni még a közeli csúcsokat sem. Maga a csúcsi kép is kezd elmosódni a közeledő és egybegyűlő felhőfoszlányok miatt. 15 óra 20 perckor kezdjük a ereszkedést. A csúcs megmászása, beleértve a pihenőszüneteket és a csúcsi megállót, összesen 12 órát vett igénybe. Konkrétan: a mi esetünkben kettőnknek sikerült a csúcsra jutás; 1995. augusztus 2-án Szekeres Gerő romániai, majd augusztus 5-én Vörös László magyarországi alpinisták »találkoztak« Leninnel 7134 méter magasságban…

Most is bebizonyosodott: nem a csúcshódítás vezérelt a hegyre, hanem a saját gyengeségeim legyőzése, a fizikai és pszichikai kapacitás felmérése által, az akaraterő, a szakmai tudás és a szépérzék fejlesztése, és nem utolsósorban, a magashegymászás kalandokba rejtett szépsége.

Ezért is szálltam annak idején, 1978. augusztus 26-án a hajózási enciklopédiákban és a rekordok könyvében is bejegyzett Fekete-tengeri tutajra, és szintén ezért ereszkedtem számtalanszor a föld mélyébe, átkutatván szebbnél szebb és néha veszélyes csepkő- és sóbarlangokat. A fentiekből adódóan, szívem és a lelkem ‒ álom formájában ‒ már úton van a Himalája és főleg az Everest felé, ezáltal a Pamir képezvén egy középmegállót.”

‒ Mi a véleményed: többet kellene támogatni mind a profi, mind az amatőr hegymászást?

‒ A profi hegymászás szervesen kapcsolódik a naprólnapra modernebb, jobb minőségű, esztétikusabb felszereléseket és öltözékeket gyártó cégek aktivitásához, amelyek akár szponzorként is fedezik a költségek nagy részét. A különböző reklámcégek szintén a profi sportot, a legeklegét pártfogolják. A főhangsúlyt viszont az amatőr turizmusra és mászásra kelleneösszpontosítani, mert ezt akár tömegsportként is lehet gyakorolni. A természetben űzött sportok több szempontból értékesek: egészséges testformálás, jellemformálás, emberi kapcsolatok kiépítése, szépérzék, természetvédelem stb. Fiatalkorban, akár már iskolás szinten elkellene indítani, mert ebben a korbanaz elsajátított felkészítők megmaradnak és rögzítődnek.

‒ A hegymászásban hol ér véget az amatőrség, és hol kezdődik a profizmus?

‒ Az amatőr mászók kedvtelésből, a természet iránti tiszteletből és csodálatból, a saját gyengeségük ellenőrzéséből, de főleg az egészséges testük megőrzéséért járják a hegyeket mint turisták, túrázók és kisebb számban mind alpinisták vagy magashegyi mászók. Az így gyakorolt sportot, kezdve kisiskolás kortól egészen öregkorig lehet gyakorolni. A profi sportolók nagy része, akár mint főállást betöltő egyének űzik a hegymászást, napi többórás edzés mellett. A legmagasabb, leggyorsabb, legtechnikásabb stb. eredményeket csak így lehet elérni! Ezek viszont nem feltétlenül az egészséges test fenntartását és megőrzését eredményezik.

‒ Mennyibe kerül egy út, mondjuk az afrikai Kilimandzsáróra?

‒ Az ilyen jellegű utak sok mindentől függnek. Szervezett formában, és ha csak kimondottan a hegyre és a hegy megmászására irányulnak, akkor elfogadható áron lehetmegszervezni és megvalósítani,mondjuk 1300-1600 dollár értékben. Sok függ az idejében beszerzett olcsóbb repülőjegytől is… Ha a hegymászást a rezervátumokba szervezett kiegészítő kirándulások követik, akkor az árak exponenciálisanmegnőnek.

 

(Folytatjuk.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ