2. 15.

A tajvani antikommunista diktatúra ugyanolyan házakat épített az ötvenes-hatvanas években, mint ebben az időben a kommunista diktatúrák. Tézis – antitézis. Ráadásul a pártszervezés, a demokratikusnak nevezett centralizmus, amelyből a kínai-tajvani nacioanlista kuomintangban és a kommunizmusban is csak a centralizmus volt igaz, a lakosság egymás elleni megfigyelői beszervezésének hasonló gyakorlatai, ma már inkább egy korszak, mint csak egyik vagy másik politikai rendszer módszertanának tűnnek. Ennek a nagy közös korszaknak az egyik megbízható tárgyi lenyomata a panelrengeteg. A polgári építkezés vége (vagy szünete), a beton internacionáléja. Racionalista csúnyaság. Állítólag Dél-Amerikában is jelen van ez a látkép. Helyenként ez itt olyan, mint Bukarest. Ebből emelkednek ki a nyolcvanas-kilencvenes évek neo-liberális grandomániájának épületei. Ezekben a sok emeletre törekvés megmaradt, de már nem a szürke proletár aszkétizmus, hanem a drága anyagfelhasználás optimizmusa, márvány és csillár mindenfelé. Louis Vuitton. Ez volna a szintézis? Az ötszáznyolcméter magas taipei world trade center világoskék és légiesen olvad bele az égbe. Ugyanolyan színű, mint az ég, de közben felületeinek és az égnek is állandóan változik ez a kékje a nap folyamán. A hatás egyszerre egyszínű és sokféle, ezért nem harsány, hanem ízléses, grandiózus. Ezt gyönyörűen megcsinálták. Rozsdás erkélyű sikátorok végén elérhetetlenül magasodik az utcaképbe, mindenhonnan látszik, de mindig messze marad. Kiszélesülő járdán járulhatsz elébe, és ha belépsz a toronyba, ott a sznobéria. De már igényes másolók kezéből. Tudták, hogy az egyszínű vagy színtelen masszív kőfelület a lenyűgözőbb. Pedig a hagyományos tajvani építészet, pontosabban annak kínai része nagyon is színbarát, vörös, sárga, egyéb. Pagoda, lampion, sárkány. A trade center nem erről szól, hanem egyfajta kozmopolitizmusról, amelyben ha eltévednél, ott vannak a boyok minden emeleten és segítenek. A liftek gombjait már meg sem kell érinteni, az ujj melegétől indul.

 

2. 17.

Egy nyugati ország Ázsiában. Vagy egy ázsiai ország nyugaton. Van egyfajta, szerintem tipikus ázsiai térrendezés, összevisszaság, girbe-gurba utcák, sikátorok, ordítozó árusok, érthetetlen ételek. Rengeteg motorbicikli cikázik még a legszűkebb kisutcákban is, de mintha sose lenne baleset. Árubőség, udvariasság, elég sokan beszélnek valamelyest angolul. Sok csúnya és nem nagyon sok szép, modern ház. Titkolózó iroda torony és düledező viskó, kintfelejtett magánélettel – száradó ruhák. Ordítozó árusok, bóvli, rendetlenség. Néhol minőség, de az is rendetlenül. Kártyás fizetés, de úgy, hogy ugyanazzal a kártyával lehet a tömegközlekedést használni, könyvtárba belépni és bármit csinálni, mert akárhány vonalkód húzható rá. Beülök egy étkezdébe. Látják ahogy ügyetlenkedem a pálcikákkal, egy férfi kihoz nekem a konyháról egy kanalat és mosolyogva a kezembe adja. Nevetgélnek. Azóta minden nap viszek magammal kanalat.

Az egyetemi kampuszban lakhelyem egy erdő szélén van. Az épületek lépcsőzetesen épültek. A térkihasználás az amerikai egytemekre emlékeztet: látványos sportpályák, tornatermek, étkezdék, elegáns, tágas belterek, mindez a vadon tövében. Más színű madártollak, más hangok és szagok, mint otthon. A nagy távolság új anyaggal szolgál az érzékszerveknek. Szálláshelyem kis garzonszerű magántér, kilencvenkilenc éjszakáért a végén kétezer eurót fizetek. Ez tartalmaz repülő csótányokat és valamennyi földrengést is. Ezekért nem kell külön fizetni, benne vannak a szolgáltatásban. Csak akkor fizetsz, ha többet kérsz belőlük.

A térkép szerint az erdőbe nyúló kampusz egyik ösvénye egy taoista templomhoz vezet. A tao utat jelent. De én nem találom a templomhoz vezető utat. Ezért elhalasztom. Útközben más ösvényeket találok, ezeken is érdemes végigmenni, akárcsak a taoista filozófiában. Az utat keresni maga a tao.

Sokat fizethetnek az egyik kuruttyoló hangú madárnak az ablakom fölötti fán, mert látástól vakulásig mondja. Én meg egy papagáj készségeivel dekódolom a mosógép tisztán kínai leírását. Nem értek semmit, de megtalálom egyes írásjelek előfordulási helyét és abból jövök rá, hogy hova kell beönteni a mosószert. Talált. Ha nem is érti az ember a szöveget, egy kicsit el lehet igazodni annak alapján, hogy egyik-másik jel hol bukkan fel újra. Nem értem, de tudom. A valódi megértés egy szélesebb skála, felesleges információt is tartalmaz. Luxus. Én spórolok, mert nincs elég jelem a valódi megértéshez.

 

2. 22.

Két társadalom hullámzik itt a többkilométeres városi függőhidak és kanyarodó viaduktok között. A tehetősek és a szerényebb egzisztenciájúak nem szegregálódnak egymástól élesen, ahogyan a luxus irodaházak és a lakótelepek sem. A szakirodalom szerint Tajvan egy tervszerűen egalitárius társadalommérnöki munka eredménye, a különbségek hagyományosan nem nagyok és nem szembeszökőek, bár az elmúlt három és fél évtizedben, ahogyan az ország egyre fontosabb helyet talált magának a világkereskedelemben, sokat nőttek ezek a különbségek. A helyenként magasvasúttá átalakuló metró futurisztikus házsorok mellett suhan el, amelyek csak méterekre vannak a vizestartályos háztetejű, felső emeleti ruhaszárítós házaktól; a hűtött luxuskocsik és hordóik között kiabáló árusok. A metróállomások megvannak számozva és minden állomás kijáratainak is száma van. A hatos visz a könyvtár felé, a hetes a nemzeti bank felé. Az emberek legalább fele maszkot hord a legnagyobb melegben is, pedig nem kötelező, csak javallott. Egyetlen külföldin sem láttam maszkot. Az üvegkalitkában közlekedő metróban a dupla üvegfal megnehezíti az öngyilkosok helyzetét, de valakinek egy nap mégis sikerül. Egy órát várunk a főpályaudvar metró állomásán egy új vonatra a tragikus baleset miatt. Egy metróőr odajön hozzám és szavakat keresve, de elmondja angolul, hogy mi történt. Mindenki fegyelmezetten várakozik a metrón egyébként elég gyakori nagy zsúfoltságban. Az emberek amúgy különféle dolgokért sorban állnak: a metró előtt a beszállásra várva, a diákok az egyetemi buszjárat előtt, az ebédszünetben a villámgyorsan megtelő étkezdék körül. Maszk és sorállás. A kényelmetlenséghez hozzáedződött lakosság láthatóan nem frusztráltan éli meg ezeket az életképeit. És az emberek kortalanok. Húsz és ötven között nem tudnám az évtizedet sem megtippelni, hogy egy férfi hány éves. A nők általában kisnövésűek és életük közepéig úgy néznek ki, mintha folyamatosan tizenévesek lennének. De mire megöregszik, mindenki látható lesz.

Az átlagos utcaképben egyfajta csúnya funkcionalizmus köszön vissza. A túlélésre törekvés. A legtöbb ház a huszadik század második felében épült, és ami régi, teljesen elkülönül, ha csak százéves, akkor is. Írják a tudós könyvek, hogy Taipeiben eltűnt a múlt, ez a város a jelen városa, a politikáé, a hagyomány szuvenírbolt lett. Tamsui halászfalu volt, és egyben egy folyó neve, most a metróvonal vége. Remek halfélék olcsón, megcsap a tenger szele. A folyó és a Taivani csatorna találkozási pontja, a hányattatott sorsú dél-kínai tenger. Azt a szabadságot érzem, amit a tenger és a magashegy erős természete láttán mindig. Közben ez a csatorna egy szigetország szabadságát határolja, gyakran csak méterekre, az egyik hullám még szabad, a másik már nem. Tajvan a Kína által egyre gyakrabban megkérdőjelezett szigetvilág tutajaként lebeg itt, ahogy egy amerikai parancsnok fogalmazott még az ötvenes években: elsüllyeszthetetlen hadihajóként.

 

(Folytatjuk.)

 

Szilágyi-Gál Mihály (1971, dr. habil.) docens, ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Budapest. Válogatott publikációk: „Apoliticism”. Philosophy and Global Affairs Review Vol. 3. Issue 1., 2023; A félreértés esélyei. Filozófiai, politikaelméleti és retorikai írások. Budapest: Gondolat Kiadó, 2018; Hannah Arendt and Friedrich Schiller on Kant’s Aesthetics. The Public Character of the Beautiful. Frankfurt am Main: Peter Lang Edition, 2017

Mihály Szilágyi-Gál (1971, Kolozsvár), associate professor, ELTE University of Sciences, Institute of Art Theory and Media Studies, Budapest. Selected publications: „Apoliticism”. Philosophy and Global Affairs Review Vol. 3. Issue 1., 2023; A félreértés esélyei. Filozófiai, politikaelméleti és retorikai írások. Budapest: Gondolat Kiadó, 2018; Hannah Arendt and Friedrich Schiller on Kant’s Aesthetics. The Public Character of the Beautiful. Frankfurt am Main: Peter Lang Edition, 201

Az elsõ rész itt olvasható

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ