A tisztulás általi növekedés (Nádas Péter: Az élet sója)

 

Egy „sójáról híres”, meg nem nevezett délnémet kisváros keletkezése, története
és szokásai rajzolódnak ki Nádas Péter: Az élet sója című kisregényében.

Kíváncsi lettem, melyik ez a város. Az első fejezetben említett Hotel Hohenlohe
szálloda honlapján éppen első olvasásom idején hirdették a „Salz&Sole” („Só&sólé”)
elnevezésű napokat. Az ajánlatban szereplő szó sejttette velem, hogy jó helyen
kapizsgálok. A sójáról híres városka neve Schwäbisch Hall, ahol a szerző szavaival
élve „vissza lehet látni az időben”.

A 12 fejezet mindegyike szónoki lendülettel megírt élvezhető értekezés, amely mind-
egyike tetemes ismeretanyagot halmoz fel, legyen a fejezet témája sópárlás, építészet,
a reformációt kiváltó egyházi élet elvilágiasodása, harangöntés, harangozási szoká-
sok, harangozás művészete, Martin Luther és Johannes Brenz találkozása vagy Jo-
hannes Brenz városba érkezése és prédikátornak választása.

Az élet sója című mű segít elmélyülni a bennünket övező világban. Az volt a benyo-
másom, hogy egyegy esszéből áll össze a történet, amelynek a megértéséhez elen-
gedhetetlen a műveltséget gyarapító szótározás és lexikonozás. Ugyanaz az izgalom
töltött el, mint egy idegennyelvű mű olvasásakor. Manapság divatba jött a didaktikus
célú olvasás idegen nyelven, ami rendjén is van, ha nem megy az anyanyelven olva-
sás rovására, és annak a tudatában született alázattal olvasunk anyanyelvünkön, hogy
az is aktivizálásra, illetve bővítésre szorul.

Szókincsbővítésre is remek anyag ez a Nádas Péter-mű. Mert, aki olvasásra adja a
fejét, annak illik, hogy legyen egy nemcsak egyre bővülő aktív, hanem egy egyre mé-
lyülő passzív szókincse is. Illik ismerni például a hétköznapi életünk részét képező
gótikus templom ablakdíszítményeit jelölő mérmű vagy a két kerekű kézzel húzható
járművet jelölő kordé szavainkat.

Önmagunk megértésére is jó lecke ez az esszégyűjtemény, hiszen minden irodalmi
egyik rendeltetése, átereszteni lassan az olvasottakat lelkünkön, hogy felpuhuljon
talaja, és végezni tudjuk gyomtalanítását. Mert a tisztulás általi növekedés maga az
utunk.

Egyszerre elegendő egy fejezet elolvasása, hogy legyen időnk hozzáolvasva betöm-
ködni műveltségünk hiátusait vagy élvezni a helyére kerülő kultúrtörténeti ismeretein-
ket.

Forgách András rajzai szemet lelket gyönyörködtetnek. Passzolnak a szépírói
stílus és az író körvonalazódó lelki alkatának lírai jegyeihez.
 
 
Pál Golicza Mária
 
Irina Pusztai grafikája
 

2024. július 24.

1 hozzászólás érkezett

  1. Demeter Mária:

    „…a tisztulás általi növekedés maga az útunk.” – milyen szép és igaz ez a gondolat.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights