A lusta ember álma

 

Adatközlő: Györfi Jenőné Margit (70 éves, Székelykeresztúr) Gyűjtötte: Szente B. Levente Forrás: Szente B. Levente Az ezüsthajú tündérleány (népmesék, 15 darab). A borító Hermann Gyula munkája. 1998-1999. közötti gyűjtések. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2000

 

A lusta ember álma

Nagyon régen, ehejt, nem messze az ahajttól, élt egyszer egy ember. Egész napját azzal töltötte, hogy csak álmodozott erről-arról. Szőtte-fonta álmában a dolgokat, éjjel-nappal, de sehogy sem akaródzott az egyről a kettőre jusson. Azonban igen csak nagy okosnak tartotta magát. Mégis akármibe fogott, abból kitartása híján, semmi sem lett. Hogy szavam ne felejtsem, ez az ember igen csak lusta, nagyravágyó és dicsekvő volt.
Megunták ezt az emberek, hát egy szép napon egyik szomszéd adott neki egy kotlót, s tizenkilenc tojást, hogy költessen a kotlóval, aztán hadd lássuk, mire megy.

Ej, megörvend ennek az ember, hogyne örvendett volna. El is helyezi gyorsan a kotlót tojásostól egy nagy törökbúzaszedő kosárba, s azt bé ügyesen az ágy alá. Még azon napon rettentő gondolkodásba kezdett: hogy né, kikelnek a csirkék, szám szerint tizenkilencen, azokat felneveli, tyúkok lesznek belőlük, aztán felét eladja, ennyi s annyi pénzt kap értük, majd újból megülteti egy tyúkot. Aztán kezdi elölről az egészet. Hű – azt mondja magában, hogy itt mennyi pénz lesz! Olyan gazdaságot hozok létre, hogy csuda lesz messze földön.
Addig tette-vette gondolatait, addig tervezgetett, még aludni is elfelejtett. Ott feküdt az ágyban napestig, álmodozott. Hogy így, s hogy úgy! Azonban egyszer csak lekoppant a szeme, aztán mély álomba merült. Olyant álmodott, hogy felkönyökölt, s úgy nézte.
Hely, de magabiztosan ébredt másnap reggel! Olyan jól érezte magát, hogy kedve támadt egy asszonyhoz is. Kell a házhoz, gondolta, kell a gazdaság mellé. Hát, ki dolgozzon más.

Rögtön üzent az asszonynak ki elhagyta, jöjjön gyorsan, visszaveszi maga mellé, s hogy többet egy szál gond se lesz, mert pénz áll a házhoz.
Jött is az asszony.
– De ha már így állunk – szólal meg, – nekem se ártana egy – két új ruha, meg pár arany, ezüst ékszer.
– Hijnye – mondta az ember – még az sincs amit most megegyünk, s te a ruhákon, aranyon, ezüstön töröd a fejed.
– Jó, jó, – így a feleség -, de azért majd csak veszünk!
– Veszünk hát – hagyta rá a férj, s közben ágyba cihelődni kezdtek.
– Karikagyűrű is kell, méghozzá vastag, és színaranyból persze. Hadd lássa mindenki.
– No, no! Alább is hagyhatnád! – mondja az ember. – Csak szerre, fontossági sorrendben mindent.
– Még én hagyjam alább? – csattant fel a feleség. – Sosem adtál nekem semmit. Most legalább adni fogsz, különben úgy itt hagylak, mint tótot a rákfene.
– Hogy lepjenek el a legyek te asszony! – szökik egyet az ágyban a férj. – Csak a jó módomért volnál velem?

Lett ebből kalamájka rendesen. Úgy össze vesztek, hogy erősen. A nagy civakodásban az ágy alattuk letörött, ráestek a kotlóra és a tojásokra. A kotlót agyon nyomták, a tojások pedig mind összetörtek.
Így volt ez, ha mese is volt, egyszer talán igaz volt. Aki nem hiszi, járjon utána.

*

Szente B. Levente mesegyûjteményeirõl olvashatsz itt.

 

2025. március 3.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights