Futok a lelkem titkai után

Ó kedves Káfé, megtisztelő a kérdés, hogy mit írok, mit olvasok. Nálam az írás, nem is hiszed el, egy pillanat szülötte. A téma lehet, hogy főzés közben pattan ki a fejemből, de az is lehet, hogy egy madár röpte, vagy épp egy lusta macska látványa adja az ihletet. Nem, nem ülök rögtön a gép elé, közben ezer és ezer dolgot csinálok, de a mondanivaló ott motoszkál a fejemben. Lehet, hogy csak egy nap, lehet, hogy csak egy hét múlva lesz érett, s mások számára is ehető. Mert ez a lényeg. Hogy én is értsem magam és más is megértse amit mondani, közölni szeretnék. Nem kultiválom, amikor a sorok között kell olvasni, bár ebben is otthon vagyok, hiszen jó pár évet leéltem azokban az időkben, amikor az ember megtanulta ezt a műfajt.

 

 

És most újra tanuljuk. Nézem a véleményvezéreket, micsoda technikával rejtik el a lényeget, a csúnya szavakat, a sértő kifejezéseket. Ezt nem szeretném gyakorolni. Nem a szavak miatt, mert meggyőződésem, csúnya szó nincs, hiszen használjuk… csak épp kifogásolható, ha nem illik a helyére. Szóval a kérdésedre kedves Káfé, most épp egy ilyen gondolkodós, elmélkedős szünetben leledzem. De úgy hiszem, ez nem tart sokáig. Mióta megszűnt az Újnépszabadság, azóta a fészbukon írom meg a gondolataimat, de azon is elmélkedtem már, abba kéne hagyni a publikálást. Pedig nagy csábító a közösségi tér, de még sincs olyan ereje egy ilyen kis pont zsurnaliszta esetében, amire vágyom. Vagyis nem is vágyom, mert jól van ez így.

Ja igen. A másik kérdés, mit olvasok. Nevetni fogsz, mert újra elővettem Prust Fáraóját, ami nem is tudom miért, de lenyűgöz. Azért vettem elő újra, mert szeretném feloldani magamban azt az ellentmondást, amit a könyv ismerete és a helyszíni tapasztalat ellentmondásossága okozott. Anno, Egyiptomban, valamiért nem éreztem azt a varázslatot, amit a könyvtől kaptam és nem hívott vissza sem Gíza, sem Karnak, sem a többi ókori csoda. A piramisok tövéből inkább elszaladtam volna, a Királyok völgye is rémísztő volt inkább, mint felemelő. Minden a halottak körül forgott, mindenhol. S ha nem, akkor a turistákat zaklatók ijesztettek el. Talán egyedül a karnaki Tudás Temploma volt rám különleges hatással. Igaz ott ketten kóboroltunk a férjemmel és senki nem zavart abban, ha lehunytam a szemem, lelki szemeim előtt megelevenedhetett a háromezer éves múlt a hatalmas kövek között.

 Mivel igencsak kíváncsi ember vagyok, s nem szeretem a lezáratlan dolgokat, a titkokat, ezt az Egyiptom témát is szeretném megfejteni. Gondolod kedves Kafé, hogy sikerül?

 

Iván Gizella újságíró, író, szerkesztõ. Budapesten él.

 

Iván Gizella a Káféban

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ