(Volt-e Petőfinek szerelmi kalandja Pila Anikóval?)

Korábbi részek:

1. rész / 2. rész

Dr. KRISTÓF GYÖRGY

A September végén múzsája?
(részlet)

…A koltói cigányleány alakja a Jókai útitáskájában, a Teleki előadása szerint, a Fischer Petőfi életrajzában és a Móra költeményében egyaránt csak futó epizód, elszálló színes lepke, elröppenő vadgerlice. Szerzőnknél lényeg, valóságos és hatalmas numen, aki Petőfi személyiségét, jellemét, még Júliához való viszonyát is döntően irányítja, elhatározóan formálja és mint állandóan ható lelkierő, költészetének is legszebb termékeit, így a September végén-t is ihleti. Mi e színjátékhoz képest a Jókai útitarisnyája ? Jókai csak emlegetni tudja a detronálást; szerzőnk egyenesen szemünk elé is állítja. Páratlanul költői színjátéka valóban megérdemli, hogy végre eljusson az őt egyedül megillető méltó helyre: a ponyvára. Még onnan is tovább és kijebb. Ahonnan jött, ahonnan a szerző előturkálta.

Befejezésül hadd idézzünk emlékezetbe néhány olyan elvi szempontot, amelyik a koltói cigányleány történetéhez hasonló kitalálások, költői elkalandozások, vagy irodalmi szemétben vájkálások megalkotásánál és megítélésénél is szem előtt tartandók.

Nem vitás, hogy az életrajz, mint bármely tudományos munka, nemcsak jogosult, de egyenesen köteles a felvett kérdésre vonatkozó vagy azzal kapcsolatos valamennyi adatot felkutatni és megismerni. A tények és valóságok ismerete nélkül nem lehet történeti, lelki összefüggésekhez eljutni, — pedig az életrajznak is ez a végcélja. Az egyén is és a társadalmi élet is végtelenül összetett és bonyolult történés. És százszorta sokszerübb és bonyolultabb e kettőnek egymáshoz való viszonya. Minden hat és visszahat sokszor egyenes úton, de sokszor mint búvó patak vagy a földrétegen átszivárgó esőcsepp, rejtett, nehezen felkutatható utakon. Az életrajz az ismereti anyagból nem mellőzhet semmit. Mert az író, kiről szól, az előbb említett bonyolult összefüggés következtében, egész személyiségében, életének és főként akotásainak minden, még oly láthatatlan mozzanataiban is az irodalomhoz tartozik: megmagyarázandó kérdés. Elvileg tulajdonképen nem lehet beszélni arról, hogy van az író személyiségének irodalomba tartozó és irodalmon kívül eső összetevő ereje, és hogy életművében, mint eredőben, csak az előbbi erőknek a hatása volna keresendő. Hogy mi volt az írónak kedvelt eledele, elvileg épp oly fontos lehet, mint pl szerelmei. Ámde még a tudományos életrajz is mellőz minden olyan adatot, ismereti anyíagot, mely az egyéniség megnyilatkozásaira, életművére sajátosan és különösen nem hatott, ami egy élet és alkotásainak megértését és magyarázatát elő nem mozdítja, ami e tekintetben közömbös. Ha nem mellőzi, a teljesebb igazat mondja, de feleslegesen; tárgyilagos ugyan, de unalmas, vagy gyerekesen fontoskodó. Csak egy dolog nem szabad és tiltott tudományos műben : a valótlanság, ami nem igaz, mint ahogy valótlan és csupán hamis ráfogás, hogy Petőfi a koltói cigányleányt szerette, hozzá verseket írt. Ezért tudománytalan a Fischer eljárása ezen a ponton is, amikor a Jókai elbeszélését kritika nélkül egyszerűen átveszi s mint megtörtént valóságot adja elő, sőt még tódít is rajta. Nem engedhető meg az efféle. Nem azért, mert nem szép, hanem azért, mert nem igaz. Ha volna benne szemernyi valóság, bármennyire sértené is szépérzékünket, tudományos műben megfelelő helyen és mértékben feltétlenül el lehet, esetleg el kell mondani. Így kívánja a tárgyi igazság.

A költői alkotás e tekintetben korlátok nélkül szabad. A költészetet a valóság, a tárgyi igazság nem korlátozza. A költő teremt, alkot, kitalál, meglát nem megtörtént és nem valódi világot és életet. A nyers valót mellőzheti, átalakíthatja, sőt egészen új világot teremthet a puszta képzeletből. Igaz vagy nem, valóság vagy irreális az a világ, a költőre nézve teljesen mellékes, nem létező kérdés. Ellenben van a költészetnek, a művészetnek is korlátja, amelyen túl lépnie bűnhődés nélkül nem lehet. Ennek a korlátnak két tartó oszlopa van : egyik a szép törvénye, másik a valószínűség, az elhihetőség. Az előbbit felesleges tovább elemezni. A másodikra nézve is elég annyit megjegyeznünk, hogy a valószínűség és elhihetőség mértéke nem a külső, az adott világ, hanem a műalkotás benső, a létező külső világgal esetleg éppen ellenkező valószerűsége. Önmagának, önnön valóságának nem mondhat ellent semmiféle műalkotás. E benső hitel és valószínűség kedvéért és teljesítésére a művész egyaránt költhet, fantázia képekkel egészítheti ki és fejelheti meg az adott valót; de másrészt parancsolhatja azt is a benső valóság, az önmagával megegyezés elve, hogy a költő a nyers valót mellőzze, elhallgassa, esetleg határozottan tagadja.

Régi és egyszerű igazságok ezek, melyeket mint alapelveket mindenki ismer és elismer. A költői gyakorlat azonban gyakran és könnyen áttör rajtuk, vagy tekintetbe se veszi. A Jókai cigányleánya pl. nemcsak abban a vele született gyengeségben szenved, hogy tárgyilag nem igaz, hogy históriai szempontból merő kitalálás, puszta ráfogás. Költeményben ez még nem volna baj. Az a nagy fogyatkozása, hogy költőileg sem igaz, nem valószínű. Hihetetlen, bármennyire igyekszik is Jókai elhitetni. Pedig igyekszik. Szinte egy diplomata számító módszerével sorakoztat fel érveket és állítja össze az előzményeket (általános cigány rokonszenv, Julia ingadozása, az O. B. epizód, az osztrák gróf katonatiszt udvarlása, Petőfi keserve, a cigányleány szépsége), hogy a detronizálást mint szívügyileg is indokoltan megtörtént valóságot vegyük tudomásul és fogadjuk el. De hasztalan járul ehhez még a stílus kedves közvetlensége, az előadás vonzó bája is, mert kiérzik, hogy a történet, ha szép is, nem igaz még költőileg sem. A költészet örök forrása az emberi szív. Már pedig az a szív, amelyik ez állítólagos epizód idején — előtte és utána — úgy dobogott, olyan érzések gyújtópontja volt, ahogy azt Petőfi minden más ekkori jól ismert cselekedetéből és költészetéből is világosan látjuk, detronizálást el nem követhet. És nem is követett el. Amit pedig költői színjátékunk szedegetett össze innen-onnan s vág oda színigaz történeti és költői valóságként az álszemérmes és álerkölcsös titkolódzások és elhallgatások után, az olyan zagyvalék, hogy voltaképen szóra sem érdemes.

És mégis szóvá kell tenni az efféle ú. n. költői tévedéseket és eltévelyedéseket, mihelyt azok többé már nem a költői képzelet gyermekded fontoskodásai, vagy szabadröptű elkalandozásai. Ameddig ez elkalandozások és fontoskodások csak szerzőjük írói tehetségének ártanak és legföljebb az olvasó idejét fogyasztják haszontalanul, ártalmatlanok. Mikor azonban történelmünk és irodalmunk nagy alakjait, ezeknek személyiségét és jellemét az írói szabadság határán túl, de ennek jogán és nevében kikezdik s ferde vonásokkal és fonák színekkel, szóval hamisan átértékelve jelenítik meg, fel kell hangzania a komoly tiltakozásnak, vétót kell mondani irodalmi és közművelődési értékeink ellen elkövetett emez ízléstelen valutarontásnak. A koltói cigányleány pl. már Jókainál is alkalmas arra, hogy a nyílt valóságot elhomályosítva a Petőfi tiszta egyéniségére árnyékot vessen. Költői színjátékunk pedig már nem is csak affélére alkalmat adó indíték, hanem kész vétek, Petőfi jellemének és költészetének ízléstelen rongyokba való burkolása, elrondítása, beszennyezése. Még vékony mentségéül is alig lehet Jókaira hivatkoznia. A mások tévedése nem igazolója a költészetben sem az utóbb elkövetett ízléstelenségnek vagy épen bűnnek. Tiltakozik ellene az irodalomban is kötelező morál, az irodalmi erkölcs és felelősségérzet. A művelt ízlés.

Ma, amikor a mi irodalmunkban is szinte divat költők, művészek, általában történeti személyek életét regényben feldolgozni vagy színpadra vinni, jó, ha íróink és irodalmunk nem feledkeznek meg ez alapelvekről.

/A koltói cigányleánynak sok tekintetben párja a sztregovai sánta tót menyecske. Nagy különbség mégis, hogy a testileg-lelkileg beteg Madách Imre a maga módján, de valóban szerette Gyúros Borkét, Makovnyik Janó tót paraszt feleségét s hozzá verseket ls. irt, amelyek fennmaradtak és Madách költeményei között helyet is foglalnak. E viszonyról, a megtört és halál felé közeledő Madách furcsa és szánalmas szerelméről annak idején tudott Sztregova és környéke, a Madách család és a vidéken élő barátok 53 ismerősök. Tud róla, köteles is tudomásul venni és tárgyalni irodalomtörténetünk is. Mulasztást követtek volna el Madách életírói (Palágyi, Voinovich), ha nem tárgyalták volna. De tárgyalták megfelelő helyen és mértékben. Ellenben a Madách életének Harsányi Zsolttól írott különben igen érdekes és értékes regényéből az epikai hitel minden nagyobb sérelme nélkül bátran és egészen kimaradhatott volna. Mind igaz, vagy igaz lehet, amit Harsányi a tót menyecske ügyben mond, hogy a halál küszöbén álló. gyötrött testű és lelkű Madách úgy szerette a sztregovai sánta tót menyecskét, mint egyenrangú úrihölgyet; hogy magyarázta neki — hogy imponáljon vele — azt, hogy hogyan odamondott ő az országgyűlésen a császárnak; hogy Sztregova határának mindenható (de beteg ura) már ott tartott, hogy kérlelve „könyörgött egy sántikáló tót paraszt asszony szívéért”, s hogy mikor végre a makacs tót menyecske enged és a kastélyban megjelenik, Madách elbűvölt gyönyörűséggel nézte, lelke majdnem kicsordult: hogy ennek az asszonynak társasága nem volt kisebb öröm, mint az Ember Tragédiájának diadala (III. k. 201. 2, 6 s 212. 1.) Mondom, mindez igaz, vagy igaz lehet történeti vagy lélektani szempontból. S azt is elismerem, hogy Harsányi a beteg Madách egyéni lelki tragikumát s benne azt az általános tragikumot is, hogy a legfényesebb szellem is, ha beteggé lesz, kisszerű és méltatlan élmények után futkosva keresi örömét, ízléssel és tapintattal rajzolja meg. Tehát kegyeletsértést, irodalmi valuta rontást, mint színjátékunk, nem követett el. De mégis jogosult a kérdés, vajon nem szebb volna-é a regény e nem épen felemelő epizód nélkül? Vagy ha már nem mellőzte, szükség volt épen ennyire pontosan ad oculos demonstrálnia — a sivár valót?/

A Petőfi foltnélkül való tiszta erkölcsi személyisége mellett csupán ez elvi szempont hangsúlyozása szolgálhat magyarázatul és mentségül abban, hogy kelletlen kérdést s keletlen műveket ennyi figyelemre méltattunk. Nem szívesen tettük.

FÁBRY ZOLTÁN
Petőfi hagyománya (részlet)

... Petőfi alakjával töméntelen számu könyv foglalkozik. S ezek a könyvek még ma sem maradnak el. A Petőfi-féle írói alkat hagyománya mellől elmaradhatatlan a Pe tőfi féle ember-alkat. Újabban Kibédi Sándor írt Petőfiről színdarabot. (Szeptember végé n . Cluj-Kolozsvár, 1934.) Ennek a színdarabnak egy eddig szemügyre nem vett Petőfi életrészlet adja meséjét: Petőfi házassága előtti napjai s e napokban egy Jókai által legendásított alakkal, Pila Anikóval való szerelme. Kibédi konkrétumot csinál a legendából, sőt mély beágyazású Petőfi probnlémát. Pila Anikóval a „föld leánya” kerül szembe Szendrey Juliával, az urkisaszszonnyal. Partiumbeli román és magyar urak Erdély sorsán aggódó gyülekezete a darab háttere. Izgalmas és fojtott háttér. A probléma széles ívet és lázas szépséget kap helyenkint, a romantikára még hajlamos Kibédi Sándortól s a Petőfi szellemében vitt jeleneteken keresztül egy érzületében tényleg költő szólal meg, ha a színpadilag itt-ott vontatott is a darab vezetése. S ha a darab tudatosan romantikus hatásokra is tör, a problémából Kibédi aktuális vonatkozásokat csihol ki. A Petőfi korabeli társadalmi, történeti harcok mai napokra is rávilágító mozzanatai s Petőfi személyének osztály vona tkoz á s ai friss szemre s mai törekvésekre vallanak. A Petőfi hagyomány mai innerválásának jele ez. Az irodalmi hagyomány és a „népi-közelség” érzésének találkozása. — Kibédi Sándor helyesen keresi az útját. A bomlott világ szabad versei után ez a Petőfi felé való fordulás s ezzel együtt Kibédi Sándor eredeti osztály és népi környezetének az előtérbe kerülése, fejlődésének zálogosabb igéret, mint a — szerencsére felhagyott — intellektuális irodalmiság. (Korunk 1934/5. sz.)

A kérdés azóta se tisztázódott. A Kibédi durva válasza miatt elmérgesedett vita parazsa kialudt, s mi nem is szeretnénk annyi évtized távolából ismét olajat önteni a tűzre, éppen csak elbeszéltünk egy számunkra érdekes és tanulságos közjátékot irodalmunk, íróink munkásságának értelmezése tájékáról.

(Forrás: aranytalicska)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ