Kántor Lajos: Újabb megbeszélés a Romániai Magyar PEN-ről

Kántor Lajos, a Korunk egykori főszerkesztője, a Korunk Baráti Társaság elnöke november elején beszélt a romániai magyar PEN-ről lapunknak; most tulajdonképpen az akkori helyzetjelentést folytatjuk:

Kedves Gergely Tamás,

most jutok egy lélegzetnyi e-mailhez (nem részletezem dolgaimat – szerkesztőség, szövegek elkészítése, Kolozsvár Társaság), próbálok eleget tenni a kérésnek, kérdésnek. 23-án megvolt a PEN-megbeszélés, csak nekem Sepsiszentgyörgyre kellett mennem, kuratóriumi ülésre, így közvetett információk alapján annyit közölhetek, hogy megoszlottak a vélemények a folytathatóság tekintetében, de végül a többség újabb megbeszélés (választás?) mellett döntött. Úgy tudom, Egyed Péter vállalta a romániai magyar PEN ügyének továbbgörgetését. (Azóta nem hívtak, nem szóltak.)

Visszatérve arra a számomra emlékezetes budapesti (regionális) PEN-konferenciára, a Magyar PEN rendezésében (a szövegek egy magyar nyelvű és egy angol-német-francia vegyes kötetben kerültek kinyomtatásra, párhuzamosan, 1996-ban). Most volt időm megnézni, hogy az én hozzászólásom (Versenyfutás az ára? miről is szólt. Mai meglepetésemre – noha egyetértek 1996-os önmagammal – Ionescót védtem meg a magyarellenesség vádjával szemben, 1990.márciusi (Fejtővel közös) akciójukra, tiltakozó aláírásukra utalva (én éppen Párizsban voltam a Kelet-európai Könyvszalonon, a romániai küldöttség tagjaként, sűrű kapcsolatban a magyarországi küldöttekkel), ugyanakkor a művek elsőségét hangsúlyozva. (Az én szövegem francia fordításban került közlésre, nem tudom, kihez jutott el.) Teljesen elfeledkeztem a dologról, köszönöm kérdését, mert így visszakaptam egy saját, nem szégyellni való szöveget.

Üdvözlettel,
Kántor Lajos

2012. december 11.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights