„A szocialista Magyarországon tiltva volt a zsidózás”
Interjú Rosenberg Ervinnel
Kedves Ervin, hadd tegyem fel most a kérdéseim – pár napig ugyanis halogattam, nem tudtam eldönteni, hogy ezek a Gyöngyösi Márton által felkavart kedélyek jót tesznek-e az interjúnak, nem válik-e egyoldalúvá, másról sem beszélünk, vagy ha másról beszélünk is, kimondatlanul jelen van. De hát miért éppen Kertész fordítóját ne interjúvolnám, éppen hogy kiváló alkalom ez! S mintha ráadásul évek óta kavarnák a hangulatot az alkalom adta Gyöngyösik. Hadd kérdezzem hát, hogy érzi magát 2012 decemberében?
Nem érzem magam különösen rosszul 2012 decemberében. Ennek elsődleges oka bizonyára a megszokás, ugyanis már gyerekkoromban (mondjuk úgy, körülbelül 1939-1940 óta) lassan de biztosan hozzászoktam (mert hozzászoktattak), hogy az élet egy meglehetősen veszélyes foglalatosság, zsidó felmenőkkel rendelkezni pedig egyenesen eltanácsolandó. Inkább azt tartom meglepőnek, hogy azok, akiket (okkal vagy ok nélkül) zsidónak mondanak, ennyi időn át – hiszen a nácizmus zsidóüldözésének kezdetétől már idestova 75 telt el – viszonylag békésen élhettek Európában. Egy ilyen hosszú időszak zaklatások, kirablások, kiűzetések, pogromok és egyéb ”kellemetlenségek” nélkül azért elég ritkán jutott ki a zsidóknak a kontinens történetében. Azt hiszem, mindig is gyanakvással fogadtam azokat a valószínűleg őszinte és jóakaratú felbuzdulásokat, amelyek szerint Soha többé! Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, hogy mindig is tudtam (vagy legalább sejtettem), hogy ez történelmietlen és naiv valami. Egy reménység, egy kívánság. Nem más.
Azt illetően aztán végképp nem lehettem hosszasan bizonytalanságban, hogy a magyarok között nem éppen ritkák azok, akik hajlamosak, hogy is mondjam? ellenérzéssel viseltetni a zsidókkal szemben. Az ún. szocialista Magyarországon ugye tiltva volt a zsidózás, de 1956 októbere és novembere, bármennyire is fáj ezt tudni (és mások tudomására hozni), ez az ”ellenérzés” már kifejezésre jutott. (Erről ma már történészek munkái tanúskodnak.) Svédországban már ittlétem elején, néhány hónappal megérkezésem után, Lundban szembesülnöm kellett bizonyos magyarok részéről az antiszemitizmus egyértelmű megnyilvánulásaival. És egy évre rá ismét, akkor Uppsalán.
Egy szó, mint száz, 2012 decemberében nem érzem magam másként, mint korábban.
Ha jól tudom, Ön az év egy részét Magyarországon tölti. Nem ismerem élete körülményeit, de úgy gondolom, tölthetné Svédországban is, akár az egészet.A Kertész-fordítótól kérdem: miért teszi? Hiszen még Kertész is elhagyta azt a földet… Nem elfogadása az, mármint az Ön magyarországi tartózkodása, a fennálló rendnek?
Igen, az év nem jelentéktelen részét 2002 óta Magyarországon töltöm. Ennek elsődlegesen privát okai vannak, ezek az okok integritásom részét képezik, ezért nem szeretnék a dologra kitérni. Hosszú ottléteim semmi módon nem jelentik a fennálló rend elfogadását. Egy későbbi kérdésébõl (mail-interjúról van szó, a kérdések egyszerre mentek) kiderül, hogy tud a magyar viszonyokról írt cikkeimről (összesen hét írás), amelyeket a Dagens Nyheter közölt 2010 áprilisa óta. Nos, ezen cikkek tartalma világosan tanúskodik arról a tényről, hogy a fennálló rend ellenemre van. Ezzel – és ezt tudomásomra is hozták – a ”fennálló rend” emberei teljesen tisztában vannak, olyannyira ismerik, hogy engem, mint másokat, megpróbáltak zsarolással (”hazaáruló”, ”nemzetgyalázó” és egyéb szívélyességek) hallgatásra bírni. Mindent összevetve tehát: magyarországi tartózkodásaimat semmi módon nem lehet úgy tolmácsolni, hogy a fennálló rend kedvemre lenne, hogy elfogadnám azt.
Ön eléggé aktív volt zsurnalisztaként is. A Dagens Nyheterben viszonylag gyakran publikál a magyarországi helyzetről. Miért teszi? Hiszen ön elsősorban műfordító…
2010-ben 75 éves voltam. Akkor sem voltak, azóta sincsenek újságírói ambícióim. Nem áll szándékomban új pályára lépni, nem leszek újságíró. Ki kell jelentenem, hogy cikkeimet – azok nagy szomorúságára, akik engem Magyarország ellenségeként szeretnek látni – a magyarországi állapotokért való aggodalmam indokolja. Azért írtam őket, mert nem tudtam hallgatni, mert úgy véltem – és ez a vélekedésem azóta csak megerősödött – hogy a Fidesz kormányzása minden értelemben, minden területen, és minden vonatkozásban tragikus Magyarország számára. Sietek hozzátenni: ezt az aggodalmat (ennél ma már jóval többről van szó!) nem valamiféle nosztalgia diktálja. Nem gondolom, hogy Magyarországot különösképpen jól, vagy úgymond igazságosan kormányozták 1989 óta. Egy dologban biztos vagyok: teljhatalom, önkényuralom, az ország kormányhivatalainak, a hatóságoknak, a közmédiának, és így tovább, mondhatni teljes megszállása, a hatalom bebetonozása egy adott párt embereinek pozícióba helyezésével egy választási ciklus idejénél jóval hosszabb időre, mindez 1989 óta nem létezett. Még egy dolog: ilyen hazug nyelvhasználatot, ilyen mértékű cinizmust sem lehetett tapasztalni 2010 előtt. Ezért is elfogadhatatlanabb a mostani kormányzat az őt megelőzőknél.
Korábbi interjúnkban többnyire a műfordítói tevékenységéről esett szó. Közben eltelt tíz év. Tíz szorgalmas év – mi jelent meg azalatt az Ön fordításában?
Tényleg szorgalmas voltam. Ha 2002-ben beszéltünk utoljára fordításaimról, akkor a mellékelt listán láthatja, mit ”műveltem” azóta. Íme:
Péter Nádas, Minotauros, (Minotaurus), Bonniers, 2003
Imre Kertész, En annan, (Valaki más), Norstedts, 2003
Imre Kertész, Likvidation, (Felszámolás), Norstedts, 2004
Gilles Rozier, Kärlek utan motstånd, (Amour sans résistance), Bonniers, 2005
David Grossman, Flickan i underjorden, מישהו לרוץ איתו, Bonniers, 2005
Italo Calvino, De sammanflätade ödenas slott, (Il castello dei destini incrociati), Modernista, 2006
Hélène Carrère d’Encausse, Katarina den stora, (Catherine II), Prisma, 2006
Imre Kertész, Det landsförvisade språket, (A száműzött nyelv), Norstedts, 2007
Imre Kertész, Dossier K., (K. dosszié), Weyler, 2007
Alexis de Tocqueville, Den gamla regimen och revolutionen, (L’ancien régime et la révolution), Atlantis, 2007
Imre Kertész, Den engelska flaggan, (Az angol lobogó), Weyler, 2008
Péter Nádas, Egen död, (Saját halál), Rámus, 2009
Péter Esterházy, Ingen konst (Semmi művészet, [i samarbete med Ildikó Márky]), Weyler, 2010
Péter Nádas, Fotograferingens vackra historia, (A fotográfia szép története), Rámus, 2011
László F. Földényi, Dostojevskij läser Hegel i Sibirien och brister i gråt, (Dosztojevszkij Szibériában Hegelt olvassa, és sírva fakad), Ersatz, 2011
Hanoch Levin, Jobs lidanden, יסורי איוב, pjäs spelad på Judiska Teatern i Stockholm i november-december 2011
Cesare Pavese, Innan tuppen gal, (Prima che il gallo canti), Modernista, 2012
Shira Gefen, Det hjärtformade lövet, (על עלה ועל אלונה), [i samarbete med Molly Nagy Ekendahl]) Trasten, 2012
Imre Kertész, Från Budapest till Berlin. En dagbok, (Mentés másként), Weyler, 2012
Sándor Márai, Dagbok (1984-1989), Tranan (2013???)
A listából kiderül, hogy Ön a svéd kiadók szemében a Nádas- meg a Kertész-specialista. Két ennyire külön stílus…hogyan sikerül ”szétválasztania” őket?
Tartok tőle, hogy erre nem tudok igazán értelmes választ adni. Az általam fordított írók (a korunkbeliek és régiek), stiláris és egyéb szempontokból roppant különböznek egymástól, ahányan vannak. Mindegyikhez meg kellett találni az utat. Hogyan? Erről nagyon nehéz konkrétan beszélni. Nehéz (és főként igen lassú) munkával, sok töprengéssel, néha elvetett kísérletekkel. Valahogy így.
Minthogy ez az interjú 2012-ben készül (”az elsőt” elfeledtük), és magyarajkúaknak, akik nem tudják, mi a különbség a Bonniers meg a Modernista között például, hogy magyarázná meg nekik, hogy ezek nem zug-, hanem a skandináv ország legelőkelőbbjei.
Eddig tényleg szerencsés voltam, csak olyan kiadók bíztak meg munkával, amelyekről tudtam, hogy jobbára jó irodalmat adnak ki. Kérdésére csak annyit tudok mondani, hogy a Bonnier az ország legnagyobb kiadója, a Modernista egyike a sok kis kiadónak. Az igazság az, hogy a Modernista, miként egyébként még sok más formátumát tekintve kis kiadó, kitűnõ könyveket ad ki, Svédország és a világirodalom klasszikusai közül nem keveset. Zugkiadókkal nem hozott összeköttetésbe a sors. Szerencse, mint mondtam.
Hogyan magyarázza, hogy ilyen sokat fordítanak svédre a magyar irodalomból, csak Ön három nagy élõ klassszikust, látom, beveszi Márait is. És nem csak Ön fordít magyarokat… Érdekli a svédeket, hogyan élnek ”ott lent”?
Hogy sok magyar írót fordítanának svédre? Szerintem nem. Keveset. Az utóbbi években csak Dragomán György és Bartis Attila neve jut eszembe. Több (pontosabban: sok) kísérletem magyar írok műveit kiadatni kudarcot vallott. Voltak olyan magyar írók, akiket korábban kiadtak, ma már nem, ki tudja miért. Így például Szabó Magda, Konrád György és Gergely Ágnes. A második kérdése, hogy a svédeket érdekli-e hogyan élnek „ott lent”? Őszintén szólva … nem tudom a pontos választ. A magyar könyvek kis példányszámban jelennek meg (és fogynak el). Kivétel persze Kertész, akinek a könyveit a díjat követő két évben nagy példányszámban adták el. Megkockáztatnám, hogy a svédek Magyarország és a magyar irodalom iránti érdeklődése nem hatalmas. Az utóbbi két évben talán nőtt az érdeklődés az ország dolgai iránt. Ennek azonban elsődlegesen politikai okai vannak, és nem is mindig örömteliek.
Kérdezett: Gergely Tamás
Pusztai Péter rajza
2012. december 26. 06:30
Művelődési kuriózum ez a nagyszerű interjú, örülök, hogy olvashattam. Köszönöm!
2013. január 7. 16:31
Lenyűgöző lista 10 év alatt!