A vakond ablakában

Volt egyszer egy nyulacska, akit Elégjólhalloknak hívtak, és aki ott élt Zöld-erdőben. Különleges név ez az Elégjólhallok, de a nyúlaknál és az erdei állatoknál általában az a szokás, hogy a tulajdonképpeni nevük mellé választanak egy beszélő nevet is, amely arról szól, hogy milyen utat követnek az életben, hogy milyen tulajdonságokkal bírnak, miben lehetnek hasznára társaiknak. S ha már kiválasztották a beszélő nevet maguknak, többé senki sem szólítja őket keresztnevükön. Így tehát, ha téged Ténfergő Rádúnak, Plüssfarkú Gabinak, Kisideig Mitikának, Ágashajú Patríciának, Ragacsostenyerű Bálintnak, Markombacsúszhat Raulnak vagy Nyárontengeri Helgának szólítanak, az ismerőseidnek elég, ha azt hallják, hogy Ténfergő, Plüssfarkú vagy Ragacsosmarkú és máris tudják: kiről van szó, mert a beszélőnév egyénre szabott, olyan mint az ujjlenyomat. Ralukából, Bálintból van ezer is, Patríciából és Raulból négyezernyolcszázhúsz, Dániel pedig háromszázhúsz, Nagycsudából vagy Markombacsúszhatból viszont csak egyetlenegy.
Kétségtelen, hogy csak egyetlenegy nyulacskát hívnak Elégjólhalloknak, akiről a továbbiakban szó lesz.
Eléggé hideg volt a tél Zöld-erdőben. Elégjólhallok azt szerette, ha zavartalanul üldögélhetett a szobájában, amely a Szederköz barlang folyósójának a végén volt, ott ahol az egész Zölderedei Nagy Nyúl család lakott, Nénivel – Elégjólhallok dajkájával – együtt. És mint minden vakációban, Elégjólhallok most is élvezte, hogy almalevél teát iszik, fahéjjal ízesítve, és cukorral bevont dióbelet ropogtat hozzá, amit Szalvador Móki barátjától kapott, akit az iskolában Kétfarkúnak becéznek a tréfáskedvű tanárok. Szalvador Móki, miként hallottátok már, festő volt, aki a Nagy Nyúl család örökös tulajdonát képező Mogyorós-barlangban lakott, az Üregpalota fölött. Ott tanyázott még számos más erdőfi is – így hívták mindazokat, akik Zöld-erdőben tartózkodtak -, de a legjobb, a legszárazabb és a leggondozottabb oduban, az Ezüsttölgyben, Harkály Asszony lakott, az erdőfiek első számú tanácsosa és filozófusa. Harkály Asszony nagyon szeretett olvasni, különösen ilyenkor, télvíz idején, és egy németországi, Fekete-erdőből jött vén medve, Martin Haidenger apó írásait olvasta legszívesebben. Német nyelven olvasta azokat, mert nagyon művelt harkály volt ő. És naphosszat… ami elég rövid volt (mert mint tudjuk, télen rövidek a napok) … Harkály Asszony ott ült az ágyon, pizsamában, olvasott és német szavakat ízlelt, például azt, hogy Zeit, hogy Strudel, hogy Geist, já-já, és Welt, és Kozonak, já-já, Mákos Bejgli, valamint sok más, filozófiai mélységeket idéző kifejezést. És állandóan igazítgatta a szemüvege óriási lencséit – amelyek azért emlékezetesek számunkra, mert azokkal meglátta a lyukrágók hadseregét, amely éppen Karácsony előtt, a hangverseny kellős közepén özönlötte el Zöld-erdőt.
Csendes volt az erdő ezen a reggelen. Elégjólhallok éppen illatos teát akart tölteni a karácsonyi ajándékként kapott csészékbe, amelyeket Szalvador Móki pingált ki kamillavirággal. Ekkor az üreg ajtaját erőteljesen megkopogtatták. Elégjólhallok hirtelen felugrott, és ki is öntött a terítőre néhány cseppet a finom illatú teából. Szerencsére ez a tea nem ejt foltot.
A nyúlacska kelletlenül kinyitja az ajtót és barátjával, Kiskopáccsal találja szemben magát, Harkály Asszony unokájával, aki a könnyeit törölgeti azzal a piros színű, puha gyapjúsállal, amelyet nagyanyja kötött neki, miközben kedvenc könyvét olvasta, a már emlegetett Haidenger apónak Az időjárásról és az időről című művét.
– Jaj, jaj, Elégjólhallok, gyere gyorsan – kiáltotta kétségbeesetten Kiskopács. – Nagyanyám kiesett a fa odvából!
Nem sokat teketóriáztak: Elégjólhallok és Szalvador Móki kipenderült az ajtón és az Ezüsttölgy felé szaladt. Harkály Asszony valóban ott feküdt a jeges földön, alig tudott már lélegzelni. Miközben gyorsan azon gondolkodtak, hogy mit tegyenek vele – mert nem volt idő a töprengésre -, Harkály Asszony fölébredt és nyögni kezdett. Nyögéséből kiderült, hogy most is Haidenger apót olvasta nagy hangon és veszekedett vele, aztán kiment oduból egy vastag ágra, hogy a filozófiától forró agyát szellőztesse. Ott viszont túl sokat hadonászott, a könyv pedig kihullott a kezéből. Utána kapott, hogy megfogja, és leesett az ágról – most pedig…
– … ide nézzetek, der fuße eltörött, já, já… Wher ist a könyvem? Mein Buch! Ide vele! Adjátok azonnal! Schnell! Schnell!
Kiskopács odahozta a könyvet, és megtalálta a szemüveget is, amely odahullott a könyv mellé és összetört. Használhatatlanná vált. Móka elszaladt vele Lencse Apóhoz, az ezerszemű Lódarázshoz, aki megígérte, hogy azonnal megjavítja. Elégjólhallok és Kiskopács finoman felemelte Harkály Asszonyt, de nem vihették messzire, csak a Különleges Túrásig. Ott lakott Harkály Asszony régi és jó barátnője, Vakond Alina, aki sietett ajtót nyitni, behívott mindenkit és puha ágyat készített Harkály Asszonynak, akit állandóan a keresztnevén szólított, de most nem áruljuk el azt, nem akarjuk nevetségessé tenni a filozófusnőt.
Ezzel telt el a nap, és Harkály Asszony borzasztóan unatkozott. Nem mozdulhatott ki az ágyból, legalábbis még addig, amíg helyre nem jön a lába. Olvasni sem tudott szemüveg nélkül. Ezért kétségbeesetten kérte Vakond Alinát, hogy mesélje el neki, mit lát az ablakból.
– Látok egy utat a távolban. Amelyik eltűnik a hegyek között. Az úton túl ott van a város. Szerelmesek andalognak az utcán, egymás kezét szorongatva. És asszonyokat látok, akik kis gyermeket sétáltatnak, megállnak a nagy Karácsonyfa előtt, a város közepében, és tátják a szájukat. Este a fán ezernyi villanykörte villog és táncol a zene ritmusára. Az ég is megvilágosodik és a szivárvány színeiben pompázik, az emberek boldogan nevetgélnek és összeölelkeznek.
Másnap reggel Vakond Alina ismét az ablakhoz ült a fotelbe, és azt látta, hogy megérkezett a városba a cirkusz. A gyermekek kiabáltak és bámulták a vörös orrú bohócokat, amint tréfálkoznak. Vagy az oroszlánt, amikor átugrik a tűzgyűrűn, vagy azt: hogyan pattogtatják a színes labdákat a fókák, nedves mancsukkal. Harkály Asszony később megtudhatta még, hogy milyen a Gyermekváros. Aztán Vakond Alina részleteket mesélt a Hópehely Karneválról, hogy mi történik ott. És amikor látogatóba odajött hozzájuk Elégjólhallok, Móki meg Kiskopács, mindannyiuknak elmondta, hogyan nyerte meg az autóversenyt Szürke Farkas, majd pedig helyszíni közvetítést adott a gólyák és a zsiráfok közötti nemzetközi kosárlabda mérkőzésről. Harkály Asszony alig várta már, hogy elhozzák a szemüvegát a javítótól, mert ő is ki akart nézni Vakond Alina ablakán, ahol olyan sok érdekeset lehetett látni. Már eszébe sem jutott Haidenger apó könyve, melyről Vakond Alina kijelentette, ő nem olvas fel belőle, mert nem ért a filozófiához.
Harkály Asszony hamarosan meggyógyult. Amikor Faláb Borz, az Erdő Orvosa leszedte a gipszet az asszony lábáról, pontosan akkor érkezett meg a szemüveg is.
Harkály Asszony szemüveggel az orrán gyorsan odasántikált Vakond Alina foteljéhez és beleült, félretólva a házigazdát. Kényelmesen elhelyezkedett, és szemüvegét hegyezve az ablakra nézett. De nem látott semmit. Csupán a zöld és barna pettyekkel teli falat.
– Was ist… das? Mi ez a disznóság? Rossz ez a szemüveg! – kiáltotta és félrehajította.
Szerencse, hogy ott volt Kiskopács, és elkapta, mert a szemüveg, tudhatjátok gyerekek, nagyon is jó volt, kitűnően megjavították.
– Hol van itt das ablak? Diese ist micsoda?! – ordította Harkály Asszony.
Vakond Alina bevallotta: az üregnek nincs ablaka. Csak úgy tett, mintha lenne, mert tudta, hogy Harkály Asszony hozzászokott a tágas terekhez, a jó levegőhöz, látni akarta az eget, néha repült is, míg ő, az egyszerű vakond soha nem mászott a ki a Különleges Túrásból.
– Ja, ist gut. De miért nem mászol ki? – kérdezte Harkály Asszony Alinától nagy hangon, kétségbeesetten. – Mert az erdő zöld, a levegő friss, az ég kék. Hát nem akarod látni mindezt?
Elégjólhallok, aki tanúja volt e szóváltásnak, észrevette, hogy Vakond Alina szeméből kibuggyant egy könnycsepp.
– Szerettem volna látni én is – mondta halkan. – Csakhogy te is tudod, drága barátnőm: a vakondok vakok.
Ekkor értette meg Harkály Asszony, hogy mennyire szereti őt a barátnője. Szeretetből képes volt eljátszani azt, hogy lát, csakhogy enyhítse az ő fájdalmát, csakhogy eloszlassa a haragot, ami felgyűlt benne amiatt, mert leesett a fáról és összetörte azt az értékes szemüveget. És mert okos nő volt, Harkály Asszony megértette, hogy néha a szeme világánál is értékesebb a lélek világa: a fantázia. Így tehát, visszatérve az odujába Harkály Asszony Haidenger könyvét feltette a polcra, és elképzelte, hogy látogatóba megy Fekete-erdőbe, a családjához, amelyet húsz éve már hogy nem látott.
És lent, a tölgyfa alatt, Szederköz-üregben Elégjólhallok, Móki és Kiskopács boldogan iszogatta az illatos és meleg teát, azt képzelve, hogy Egyenlítői-erdőben vannak most egy oriási nagy fahéjfa tövében. Nem pedig Zöld-erdőben…

(Folytatjuk)

Előzmények: Elégjólhallok Nyuszi meséi (1)