Lénárd Sándor

Az élete jó részét Brazíliában eltöltött, az ottani Emma-völgyben meghalt és eltemetett Lénárd Sándor jobbára csak akkor tűnt fel a magyar nemzettudat egén, amikor nyugaton már elismert író volt, továbbá népszerű gyakorló orvos és nagyszerű kvízjátékos. És még annyi minden, hogy regényíró legyen a talpán, aki képes majd kiaknázni egy ilyen mozgalmas élet és annak még változatosabb, nagy földrajzi kiterjedésű tere felkínálkozó élményeit és tanulságait.
Jellemző az a mód, ahogyan Szerb Antal özvegye tudomást szerzett a derék doktor létezéséről, s amit így mesélt el 1984-ben, a magyar rádióban: „1965-ben kaptam egy hatalmas paksamétát: Szerb Antal A királyné nyakláncának kézzel írt fordítása, egyetlen sor kísérő írás nélkül! Nézem a feladót, ismeretlen név, Lénárd. A feladás helye: Blumenau – még azt sem vettem észre, hogy ez Brazília lenne, csak sokkal később. Belenéztem a fordításba, hallatlanul tetszett és mivel szerződésem volt a magyar irodalom egyik igen kiváló német népszerűsítőjével, Hildegard Groschéval A királyné nyaklánca német kiadására, azonnal írtam neki, hogy egy fantasztikusan jó fordítást kaptam… Írtam a megadott címre is ennek a Lénárd Sándornak. Megírtam, micsoda őrület egyáltalán németre fordítani, szerződés nélkül egy magyar könyvet, könnyelműség. De nagyon jónak tartom a fordítását, lépjen érintkezésbe Hildegard Groschéval. Majd megkaptam a válaszlevelet Groschétól, aki szó szerint azt írta: az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor a leveledet olvastam, hisz Lénárd Sándor Brazíliában a mi megbízásunkból fordította le A királyné nyakláncát. Lénárdtól hetekkel később megkaptam a kísérőlevelet, hamarább érkezett a kézirata, beszámolt arról, hogy ő kicsoda, kik a mi közös barátaink… Így kezdődött el a barátságunk és levelezésünk. Akkor értesültem arról is, hogy megjelent egy könyve Németországban, a Völgy a világ végén. Elküldte nekem… Németül, és az angol változatot, amelyet ugyancsak ő készített, és Robert Graves írt hozzá előszót. Ez Amerikában jelent meg. Én elvittem a könyvet az akkor még a Magvetőnél dolgozó Rayman Katalinnak, nézze meg ő is, nem kéne-e lefordítani… Miután nem írta meg magyarul, nem állt módjában magyarul elküldeni. Akkor én megkérdeztem tőle, hogy hajlandó lenne-e a saját könyvét lefordítani magyarra. Azt felelte, hogy megírja magyarul. És megírta magyarul, úgyhogy könyvének három változata van, egyik sem fedi egészen a másikat…”
A könyv rövid, de annál meghittebb lírai vallomással indít – Lénárd doktor ugyanis nem túl hosszú életében írt néhány verset is –, a címe Dél-Amerika; eredetileg németül vetette papírra, majd valószínű, hogy tőle származik az alábbi fordítás is:

Rejtve érintetlen ércfalakban
ezüstkincsek, csattok izzanak,
órjáskígyó végeláthatatlan
teste ring a banánfák alatt.

Püspöklila szitakötőszárnyak
színe orchideaszirmon ég,
tábornokok lázadókká válnak,
s Göncölszekér nélkül ég az ég.

Ugyancsak ő maga foglalja össze rendkívül plasztikusan élete dióhéjba illő summáját egyik művében: „Voltam kukta, mértem házról házra vérnyomást, voltam a római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, a Vezúv festői táján s Machiavelli szőlőhegye tövében mint az amerikai hadsereg antropológusa csontvázakat raktam össze apró darabkákból… Írtam még művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat a Biblioteca Nazionale öles téglafalai mögött meg a vatikáni könyvtárban… Egy ideig két zongorán játszottam egy bankigazgatóval vacsoráért, s nála megértőbb szakácsnője krumplit lopott részemre a spájzból, hogy másnap is legyen mit ennem. Én voltam az ebtenyésztők első háború utáni kongresszusának fordítója. Voltak pácienseim: egy börtönőr egyszer elküldött egy isiászban szenvedő zsebtolvajhoz, aki továbbajánlott zsebtolvaj- és betörőkörökben. Kezeltem egy püspök visszereit, egy rendfőnöknőnek lúdtalpbetétet rendeltem, mert a rend alapítója nem volt hajlandó megtenni a boldoggá avatásához szükséges csodát. És kezeltem egy, a Szentszékhez akkreditált követ disznóját is… Brazíliában mint egy ólombánya mindenes-orvosa kezdtem… Csak hogy főbb foglalkozásaimat említsem.”
Rejtély, hogy ezek után miként tudott olyan sokáig ismeretlen maradni éppen abban az országban, ahonnan vétetett?
Erre csak részben magyarázat az, hogy az 1910-ben Budapesten született Lénárd Sándor családja az első világháború kitörésekor előbb Horvátországba, majd 1918-ban Ausztriába költözik, a majdani orvos és író pedig ott nő fel. Minden érdekli: irodalom, zene, reáliák, természettudományok. Jeles tanuló. Sándornak hivatta magát, Kossuthért lelkesedik és megnyilvánulásaiban is nagy magyar. 1928-ban a bécsi orvosira iratkozik, mert e karon tudta a legkönnyebben kijárni a bonyolult beiratkozási procedúrát. A tanulás mellett sokat utazik, írogató orvosjelöltek társaságát keresi, bővíti klasszikus filológiai tudását. Nem tudni, letette-e valaha is az orvosi képesítő vizsgát. Az viszont biztos, hogy az irodalom sokkal jobban érdekelte. Élete derekán megélhetését mégis a gyógyászat, a praxis jelentette – abba fektette azt a váratlanul nyakába hulló nyereményt, amit egy brazíliai kvízjátékon sikeres versenyzőként nyert. A verseny fordulói több hónapon át tartottak, ezalatt egy egész régió lakossága megismerhette a tévéből a kitűnő Bach-szakértőnek mutatkozó Lénárdot. Az Emma-völgyben megtelepedett, németül és még számos nyelven – többek közt görögül és latinul – tudó, orvosi és gyógyszerész mesterségben praktizáló író gyorsan elnyerte a helybeli lakosság rokonszenvét.

(Folytatjuk)

Orvossorsok (1); Orvossorsok (2).