Van, aki imádja a kerítést. A rend szimbólumának, sőt zálogának tekinti. Ha van kerítés, van biztonság. És van fegyelem. A kerítésen belül én vagyok otthon. Én szabom az ütemet, én fogalmazom a szabályokat, én ülöm a törvényt. Mindenki másnak kuss. Ha van lőfegyverem, akár még rá is fogom arra, aki nagyon ugrál. Aki szarik a kerítésemre.

*

„Gondolj csak bele: szeretnéd, ha az utcán járók gyönyörködhetnének a kertedben, vagy inkább azt akarod, hogy ne lássanak be a kertbe? Védeni szeretnéd a kertet, vagy inkább csak jelezni, hogy ez már a Te várad?” (Egy kerítésépítési tanfolyam hirdetéséből)

*

Úgy nőttem fel, hogy a határokat képzeletem valamilyen misztikus-titokzatos rettegéssel kapcsolta össze. Egy láthatatlan vonalat, egy sávot képzeltem el, amit viszont nem szabad átlépni, mert az ember sokszorosan ráfizet a legártatlanabb próbálkozásra is Megszoktuk, hogy határokon belül éltünk, határokon belül viselkedtünk és messze kerültük a gyanús övezeteket, nehogy akár csak véletlenségből is félreértsék szándékainkat azok, akik a határokat őrizték.

(Folytatjuk)

Előzmények: Migránsok ideje (1),