Elekes Ferenc kisregénye: Az eltérített felvonó (7)
A harmadik szomszéd
Szerencsétlen ember a harmadik szobatársunk. Semmi betegsége nincs, amit fölmutathatna. Egy foga, egy szál haja nem hiányzik. Csupa erő ez a nagy, piros ember. Valami kis sérv miatt jött ide a hegyeken túlról. Hogy földije műtse meg. A rőthajú orvos. Benne van minden bizodalma.
Ez a szerencsétlen, makkegészséges ember egész nap eszik és iszik. A drága büféből hozat ételeket és italokat. Minden bio. Jó helyen van az ágya, ott a sarokban. Az éjjeliszekrénye mögötti hely valóságos éléskamra. Egyfolytában hallgatja a rádiót. Sztereóban. Egyszer megkérdeztem tőle, ugye, jól szól az a sztereó?… Azt mondta, ő csak híreket hallgat. De mind a két fülével hallgatja, mert ha az egyik fülében nincs hangszóró, zavarja őt a környezeti zaj, nem tud odafigyelni a legfrissebb politikai eseményekre. Márpedig a legfrissebb politikai események most a legfontosabbak…
Amikor engem ide hoztak, ő már itt volt. Ma, a reggeli vizit után halkan azt mondta neki az orvosa, holnap megműti újra. Mert valamit még helyre akar tenni. Úgy jó, legyen e helyén minden…
Az orvosokat kísérő nővér visszajött a vizit után és azt mondta ennek a szerencsétlen, nagy, piros embernek:
– Nem tudom felfogni, mit lehet magán még operálni. Én ilyent még nem láttam. Fáj valahol, húzódik, mi a panasza? Semmi? Nem tudom felfogni…
A nővér legyintve ment ki a kórteremből, de én hallottam, elmenőben odatette a legyintése mellé:
– Nem szóltam semmit…
A hozzám közelebbi szomszéd nagy nehezen a piros ember felé fordította a fejét:
– Mondtam én magának, hogy nem jól választott orvost. Ezek a vöröshajú emberek nem jófélék. Benne van a bibliában. A skótoknál is sok a vöröshajú, egy sem jóféle. Mondtam én magának…
A nagy, piros ember azt mondta a hozzám közelebbi betegnek, az ő orvosa nem vöröshajú. Csak a hajának a töve vörös, egyebütt normális a színe. A hozzám közelebbi azt mondta:
– Pont erről van szó! A haja tövéről. Mert ha a haja töve vörös, akkor festi a haját. Márpedig amelyik férfi festi a haját, azzal valami baj van.
Déltájban dühös asszonyság lépett a kórterembe és bundás kabátjával reáborult a nagy, piros emberre. Körbecsókolta a nagy, piros ember orcáját és sóhajtva mondta:
– Átkozott ez a város… Taxit fogadtam. Könnyedén, baj nélkül jöttünk át a hegyen, s itt belénk hajtott egy autó. Nem város az ilyen, ahol felelőtlen sofőrök száguldoznak. Veled mi van? Miért nem jössz már haza? Hogy újra? Milyen hibát talált még benned? Benned nincs semmi hiba! Átkozott ez a város…
A nagy, piros ember felesége lerakta az ételekkel tele csomagját, s azzal a meghagyással távozott: lelkem, jól vigyázz magadra, várunk haza.
A nagy, piros ember sokáig ült az ágya szélén, magába roskadva. Egyszer azt mondta csak úgy, magának, bizonytalanul: lehet, hogy csakugyan vörös a haja…
Következik: Los Angeles grádicsai
Előzmények: Első fejezet, Második fejezet, Harmadik fejezet, Negyedik fejezet, Ötödik fejezet, Hatodik fejezet
Pusztai Péter rajza